Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1935

nedves ködbe borul, arcát elöntik a könnyek. A gyerekek szájában megáll a falat. Csodálkozva nézik a síró asszonyt. Az szégyenlős mosollyal törölgeti szemét a zsebkendőjével s máris siet kifelé az ajtón.

Az élet fájdalma csordulhatott ki annak a boldog családi asztalnak a láttán. Néhány könny hullott csupán. De micsoda „beszédes könnyek” voltak ezek.

— Odaadlak a rendőr bácsinak, ha rosszalkodsz - szól rá az apa makrancos kisfiára az utcán, s közben cinkosan int a szemközt jövő szép szál rendőrnek.

A rendőr azonban - értelmes, nyílt arcú férfi - egyáltalán nem mosolyog vissza az apára, hanem megáll, és ezt mondja:- Kérem, ne tessék velem ijesztgetni a gyereket. Én nagyon kedvelem a gyerekeket, és nem szeretném, ha félnének tőlem. Légy nyugodt, kisfiam - hajol le most a szájtátó aprósághoz -, a rendőr bácsik nem bántják a gyerekeket. Ok csak a felnőtteket viszik el, ha rosszak. Adj szépen pacsit a bácsinak.

A kisfiú sete-sután nyújtja oda apró kacsóját. Most már ő is mosolyog cinkosan a rendőr bácsira.

— Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat - tanítják az első elemeiben a gyerekeket.- Miért csak a felét? — kérdezi aggodalmaskodva egy kisleány.

1935. június 4., kedd, 7. old.

Pillanatképek

A Gellérthegy Dunára néző meredek oldalán egyik kiugró sziklára fönn, a magasban két óriás betűt vésett valaki: R. J.

Levesszük kalapunkat az ismeretlen R. J. előtt, aki ebbe a veszedelmes, nyaktörő sziklafalba haláltmegvető bátorsággal órákon keresztül kaparhatta a kőbe nevének kezdőbetűit. A dicsőség szerelmese ő, a halhatatlanság

368