Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1935

- Sétálok - felel a kérdezett.

— Van pénzed? - hangzik az újabb, váratlan kérdés.

— Pénzem, az nincs — vallja be fanyalogva a másik.- Nahát akkor nem is sétálsz te, csak járkálsz, barátom. Csak az sétál, akinek pénze van. Akinek nincs, az csak járkál. No, szervusz. Én is megyek tovább járkálni...

1935. május 29., szerda, 6. old.

Pesti utca

A nagy kávéház mellékutcára néző ablakában ketten sakkoznak. Elmélyedve hajolnak a faragott, fekete-fehér bábok fölé. Benn a kávéházban öten-hatan állják körül a játszmát, künn az utcán pedig ugyanannyian lesik a lépéseket és az eredményt. A hátikosaras kifutófiú mellett jólöltözött, szemüveges úr, kisdiák, kopott, ősz öregember s egyenruhás vasutas szorong. Egészen elfogják a kívülről jövő világosságot. Se látnak, se hallanak, annyira leköti őket az üvegablak mögött folyó játszma. Közben lassan beesteledik, s ők még egyre ott állnak, mozdulatlanul. A kifutófiút hiába várják a boltból rendelt vacsoráravalóval, a kisdiák szülei talán már a rendőrségre is telefonoztak rémületükben, az egyenruhás vasutast bizonyára megszidja a főnöke s az öregembert a felesége. De ők csak a bűvös táblát figyelik, belefeledkezve a játékba, mint a kisgyerekek. Boldogok. Nézzük őket, s arra gondolunk, hogy igaza lehet Rensi-nek, az olasz gondolkodónak, aki azt mondta, hogy az élet tulajdonképpeni célja a játék.

Délután a cukrászdába előkelő külsejű hölgy lép be. Válogat a sütemények közt, csomagoltat. Míg a csomagját készítik, tekintete hirtelen egy asztalra esik, amely mellett egy anya ül három fiával. Öt, nyolc és tizenkét évesek a lurkók, úgy kanalazzák a haboskávét, úgy falják a mazsolás kalácsot, mintha legalább három napja nem ettek volna. A hölgy egy percig nézi őket, szeme

367