Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1935

- Igaza van - vallotta be piruló mosollyal a két hölgy, s kissé szégyenkezve odábbállt.

1935. április 25., csütörtök, 8. old.

D

élelőtt van. A nagy, tágas kávéház egészen üres, mindössze a terem végében ül egy szemüveges, szürke szakállas, ápolt külsejű öregűr. Letelepszünk a kávéház másik végébe, papírt, töltőtollat szedünk elő, írni kezdünk. Jó hely - gondoljuk - ezentúl mindig ide jövünk majd dolgozni.

Alighogy befejeztük ezt a gondolatot, egy másik szemüveges, szürke szakállas, ápolt külsejű öregúr lép be a kávéházba.- Szervusz, szervusz! - kiáltja felé az első számú öregúr oly hangosan, mintha a Duna túlsó oldalára szánta volna ezt az üdvözlést. A később érkezett csöndesen leül barátja mellé, feléje hajol, s valamit súg a fülébe.- Nagyon jó, nagyon jó! - üvölti a másik öblös kacajjal.

A második számú folyton súg, az első számú folyton kiabál.

Rövid időközökben a következőket halljuk orkánszerű lármával süvölteni: „Sokkal, de sokkal nagyobb.” „Semmi, de semmi se maradt.” „Csak volt, csak volt.”

„Egy lyukas garast sem ér, egy lyukas garast sem.” „Jó lesz vigyázni, jó lesz vigyázni.” „Nana. Nana.”

Végül még ezt is: „Ecetera, ecetera.”

Egy ezredet el lehetne vezényelni ilyen hangon. Amellett mindent kétszer ismétel, mint valami ismétlőfegyver.

Nem tudunk dolgozni. Bosszant, amit nem hallunk a beszélgetésükből, és bosszant az, amit hallunk. Ha zsúfolásig tömve lenne a kávéház, és mindenki fecsegne körülöttünk, korántsem zavarna ennyire. Búsan meredünk magunk elé. Egyszerre látjuk, hogy a később érkezett öregúr föláll, kezet nyújt barátjának, s távozni készül.

365