Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1935

Két délceg csendőr lépeget a pesti utcán, feltűzött szuronnyal, kakas- tollasan, mint régi emlék a betyárvilágból vagy valami népszínműből.

Mögöttük egy fiatalember ballag sötét tekintettel. Közvetlen a hátuk mögött megy, ugyanabban az ütemben lépegetve, mint ők. Egy pillanatra se marad el tőlük. Ha azok lassítják a léptüket, ő is lassít, ha azok megállnak, ő is megáll. Annak, aki látja, az első pillanatban az a valószerűtlen gondolata támad, hogy ez a fiatalember most bekíséri ezt a két csendőrt a börtönbe.

Ösztönösen a csendőrök kezére pillantunk, hogy nincsenek-e megbilincselve.

Milyen regényes is az ember képzelete.

Mit láttunk utóbb a pesti utcán?

Láttunk egy bundás, fehér kesztyűs dámát, akit csaknem elütött egy gépkocsi, mert az útjába került törött lópatkót a világért sem akarta otthagyni a sáros úttesten. Fehér kesztyűje egyadta sár lett, amikor végre nagy nehezen felemelte.

Láttunk egy platinaszőkére festett hajú koldusasszonyt.

Láttunk aztán egy zálogház előtt elhagyott gyerekkocsiban síró gyermeket, akinek a kiesett cucliját egy a sírásra figyelmessé lett rendőr dugta a szájába ...

1935. január 12., szombat, 8. old.

345