Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1934

Láttunk az egyik közkertben egy nőt, aki a nagy hőség elől csaknem egész nap ott ült egy árnyas pádon, de nem egyedül. Kivitte magával kalickájában tengelicéjét, maga mellé tette a padra, s ott hűsöltek estig mind a ketten. Lakása nyilván tűrhetetlenül forró lehetett, a madárkát nem akarta otthon hagyni, hát elvitte magával. Egész nap el is szórakoztak egymással. Hiába, az ember nem arra született, hogy egyedül legyen. Ha másra nem, legalább egy árva madárkára szüksége van.

Láttunk egy húszéves fiatalembert az utcán, akinek a hollófekete hajában több volt már az ősz szál, mint a fekete. Szomorú látvány, de 1934-ben nem is olyan rendkívüli. Ha a háborúban eltöltött esztendők duplán számítanak, a háború utáni húsz év legalább háromszorosan számít. Nem lehet csodálkozni azon, ha megőszül.

Künn az új Lipótvárosban jártunk, s egyszerre szokatlan és kedves meglepetésben volt részünk. A Rakovszky sétatéren a zöld gyep s a zsenge bokrok között vízzel telt jókora medencére bukkantunk, s abban - akárcsak Párizsban - apró gyerekek lubickoltak boldogan, gondtalanul. A környező bérkaszárnyák itthon nyaraló gyermekei. Még néhány ilyen vízmedence, s Budapest valóban európai fürdővárossá válik.

1934. jt'duis 24., kedd, 8. old.

Pesti utca

K

özeledik Szent István napja. Ha nem néznők a naptárt, akkor is megállapíthatnók. A vidékiek betakarították a gabonát, s most egyre többen jönnek föl a fővárosba kicsit körülnézni, rokonokat látogatni, szó315