Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1934

A fagylaltos kocsit megrohanják a sétatéren, s hamarosan szétkapkodják az áruját. Minden gyerek, minden dajka, sőt minden „anyuka” fagylaltot majszol tölcsérből.

Csupán egy pöttöm kisfiú áll ott, s keservesen bőg. O nem kapott a jóból. Idegen, szőke, magas úr - szemmel láthatóan északról vagy nyugatról jött hozzánk látogatóba - mosolyogva szemléli ezt a jelenetet. Egyszerre fogja, fölkapja a síró kisfiút, beleállítja a kiürült fagyialtos lyukba, s egykettőre lefényképezi a gépével. Otthon majd mutogathatja: „Budapesti emlék”.

1934. július 12., csütörtök, 6. old.

Körkép

E

gy villamoskocsi tömve aprócska, sovány fiúcskákkal. A Zugligetből jönnek estefelé, az egész napot künn töltötték a szabadban, s most vidáman énekelnek a nyitott ablakokból. Ebben semmi különös se volna, a mulatságos csupán az, hogy hol szednek ennyi egyformán sovány, egyformán szegényesen öltözött, egyformán kopaszra nyírt egyforma fiúcskát. Úgy hasonlítanak egymáshoz, mintha valami bűvös tükör tükröztetné őket. A sovány, fiatal kalauz a kocsi végiben áll. Az is hasonlít rájuk, csakhogy nagyban.

Láttuk, amint egy öregúr rosszul lett az utcán, s amikor egy padra ültették, feje lecsuklott, szája kinyílt, s a szájából egy hamis fogsor pottyant a földre. Nyomban ketté is törött. Olyan volt ez, amikor egy elhasznált régi bábu lepottyan a földre, és pozdorjává zúzódik. Többen könnyeztek.

310