Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)
1934
Pesti utca B udán, a Széna téren, a községi bódé külső falához hosszú létra van keresztbe támasztva. A létra egyik sarkán toprongyos férfi ül. Hogy fiatal-e, vagy öreg, nem tudjuk, mert feje le van hajtva, arcából pedig egy szemernyit se lehet látni. Rossz cipője, harmonikás, foltos nadrágja van, s egyik keze - vörös munkáskéz - az ölében nyugszik. Mozdulatlanul ül a keskeny létra peremén. Rengeteg nézője van, cselédlányok, ácsorgók, úrihölgyek bámulják. Néhány méternyi távolságban pedig takarosán öltözött fiatal lány áll, s vázlatkönyvébe gyors vonásokkal, szénrúddal rajzolja az ülő alakot. Sokáig nézzük mi is, s arra gondolunk, hogy milyen ügyes, gyakorlott modell ez, aki ilyen sokáig mozdulatlanul képes ugyanabban a helyzetben ülni a festő számára. A pompás beállítást is bámuljuk. Fiatalsága ellenére is bizonyára kitűnő művész lehet az - gondoljuk -, aki ilyen kifejező testtartásba, ilyen egyszerű, s mégis jelentős helyzetbe ülteti modelljét. Már látni véljük a kész képet valamelyik képkiállítás tárlatán. Egyszerre az ott bámészkodó legények közül egyik hirtelenül megbillenti a létrát, s a „modell” egy szem- villanás alatt véresen-sárosan ott hempereg a földön. Részeg álmában valamit morog, majd azonmód tovább alszik, ott, ahová leesett. A suhancok hangosan nevetik. Többen föl szeretnék emelni, hogy hazavigyék, de nem sikerül. Holtrészeg. Alszik tovább. A rajzoló nő zavart bosszúsággal becsapja vázlatkönyvét, s odábbáll. Vége a kitűnő „póz”-nak. Az ingyen modell nem vált be. Párizsra gondolunk, a párizsi utcai jelenetekre, amelyeknek annyi kitűnő művésze volt. A budai nyári színház pénztárához besompolyog egy ötéves fiúcska. - Kérek két fillérért egy szabadjegyet - mondja. Korán kezdi. 309
