Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1933

Jól öltözött, bundás úr csillogó tízfillérest talál a járdán. Lehúzza bélelt kesztyűjét, s üggyel-bajjal felkotorássza a pénzt. Arca sugárzik az örömtol. Talált valamit. A tízfillérest télikabátja zsebébe süllyeszti. Néhány lépéssel arrább az utcasarkon rongyos ruhájú kéregető topog a fagyban. Némán nyújtja kezét. Az úr egy percig habozik, de győz a jobbik érzés, kiveszi bundazsebéből a pénzt, s a koldusnak nyújtja. Nagyon nehezére esik odaadni. Nehezebbre, mintha erszényéből vette volna elő a pénzt. Arca egészen elkomorul.

Ejnye, hogy milyen bosszúságok is érik az embert az utcán.

A halaskofánál hevesen érdeklődik a vevő, vajon friss-e a hal, amit vásárolni akar.- Persze hogy friss — fakad ki türelmetlenül az árus. - Én még soha életemben nem adtam el romlott halat. A romlott halat ingyen adom oda — mondja jótékonysága büszke tudatában.- És hogyha meghal tőle az, aki kapja - szörnyülködik a vevő.- Az már az ő dolga - vágja ki fölényesen az asszony.-í.

1933. december 14., csütörtök, 9. old.

Pesti utca

A hídfőknél nyolc-tíz fokot mutat fagypont alatt a higanyoszlop. Fázósan, komoran sietnek az emberek az ellenséges esti ködben egy kis meleg, fény és világosság felé.

Egyszerre a körút egyik sarkán vékony kendőbe bugyolált kislány bukkan elő, karján tele kosárka, s halvány csengettyű-hangán kínálgatja a járó260