Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

Zeke Gyula: A Pesti Hírlap "Pesti utca" című sorozata és a hozzá csatlakozó szövegek szerzőségéről

ben egy diákok számára fölszerelt, ám három méter magasra helyezett fényképes dobozon derül, melyet ő sem ér el. „Pedig mi jól megtermett felnőttek vagyunk. írja, önkéntelen utalva csodált magas alakjára. Az 1934-es év záró szövegének harmadik és negyedik tétele a Krúdy-irodalomból ismert két esetet mesél el, a szerzői névtelenség megőrzése érdekében egy meg nem nevezett barátra ruházva. Bizonyítékunk van rá, hogy a két legendásodott eset közül az egyiknek bizonyosan egy Krúdy és Kosztolányi közt zajlott éjszakai beszélgetés volt a forrása.'0 Az sem lehet véletlen, hogy a szövegek szándékolt topográfiai szegényességéből a sorozat utolsó darabjában látványosan kilépve a szerző épp egy Logodi utcai házat nevez meg. (1936. 01. 28/1.)

Az életmű ismert - kisebb és súlyosabb - témái a „Pesti utca” sorozat számos helyén visszaköszönnek, a kapcsolat olykor közvetlen. Az 1934. augusztus 25-i Előképek első tétele például szinte az 1933-as év nagy versei egyike, a Halotti beszéd prózai utórezgésének tekinthető. A Vérmező szélén munkások vágnak ki egy beteg gesztenyefát. A környék lakói közt ott áll ő is. „Az embert, ha meghal, a földbe teszik. A fát, ha meghal, kiveszik a földből. Egyik éppoly

io Harmos Ilona három gépiratot is készített Krúdyval kapcsolatos emlékeiről. Közülük kettő már a Tóbiás Áron szerkesztette 1964-es Krúdy világa című összeállításban olvasható volt (Budapest FSZEK, 280-284. old.), s megtalálható az írónő publikált és ismeretlen írásainak Borgos Anna által válogatott és gondozott gyűjteményében. (Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona: Burokban születtem. Budapest, 2003, Nórán, 382-385. old.) A két Krúdy történetet a harmadik gépirat tartalmazza. (MTA Kézirattár Ms 4629/42) Eszerint a Krúdy Zsuzsa születése utáni

szomorú, mint a másik. Ketten ássák körülötte a gödröt. Ezek a sírásók. Négyen emelik a halottat: ezek a koporsóvivők. A járókelők körülállják. Fejüket csóválgatják, sóhaj- toznak. (...) Mindenki tesz egy-egy megjegyzést a fára, mintha hozzá hasonló sorsú ember volna. A fa pedig néma. Nem tudja megmondani, mi volt a baja, s örök titok marad, hogy sok-sok egyforma társa közül miért éppen ő nem bírta tovább az életet.

Mindenesetre egyéniség volt. Tetemét el fogják égetni. Béke hamvaira.”

A stílus és nyelvhasználat egészében Kosztolányira vall, van azonban két nyelvi elem, amelyek első látásra idegennek tűnnek tőle. A mondatok egyes helyeken - így mindjárt a sorozat címében - mintha névelőhiányban szenvednének. Ha ez a szerkesztő s a szerző által alkalmazott tudatos nyelvi szűkítés eredménye volt, úgy egyetlen célt szolgálhatott: a szövegek naprakészségének, jelenidejűségének az újságírásban elterjedt stilisztikai jelzését. Kosztolányi azután a nevével jegyzett hírlapi cikkek megfelelő nyelvi helyzeteiben - miként e kötet egyetlen, már említett szövege, az 1935. január 16-i Pillanatképek esetéKosztolányival való véletlen éjszakai összefutáskor hangzott el Krúdy szájából a lánya születési súlyára vonatkozó űrmértékben megadott közlés. Ez is, valamint a borozói kérdésként elhlresült másik - Milyen lehet négy deci? - legendásodni kezdett Krúdy halálát követően. Az elsőt régtől ismert történetként említi Ruffy Péter cikke (Krúdy. Magyar Nemzet, 1964. április 12.9. old.), az utóbbi pedig Márai regénye nyomán vált közkeletűvé. (Szindbád hazamegy. Budapest, 1992 [1940], Akadémiai Kiadó-Helikon Kiadó, 112. old.)

17