Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)
Zeke Gyula: A Pesti Hírlap "Pesti utca" című sorozata és a hozzá csatlakozó szövegek szerzőségéről
fel is fedi a napi útvonalat: „Mit látunk így téli délelőttön egy óra alatt, amíg Budáról Pestre és visszasétálunk?” Nem kevésbé vall Kosztolányira az írások tárgyválasztása. A szövegformálás okán már az egyedi helyszínek egyszeri eseteinek olvasásakor is az ismerősség érzése kerít hatalmába bennünket, ám amikor a kis prózafutamokban kedvelt helyzetei, helyszínei és tárgyai köszönnek vissza, a ráis- merés érzése még erősebb lesz: a Kosztolá- nyi-publicisztika régi tájain járunk. Vajon véletlen-e, hogy a sorozat történeteiben, esetleírásaiban annyiszor bukkan föl a gyermek? Kosztolányi egyforma szenvedéllyel kereste és találta meg a gyermeki lélekben a még romlatlan, képességekben gazdag, határtalan képzelettel bíró, s ugyanígy a jellemében esendő, szellemében silány, természete és környezte korlátái közt megnyomorodott ember előképét. Ugyanilyen szenvedéllyel fordult újra és újra a megálló várakozásra ítélt, s a villamos, a „társaskocsi” zárt, guruló társadalma felé. Ha már nem a régi félnapokra, éjszakákra, de be-benézett még a kávéházba is, izgatták a boltok, a különös szavak, mondatok, a falra-fára tűzött cédulák. Rajta tartotta a szemét az utca megszokott alakjain, a koldusokon, a kutyát sétáltató nőkön, a régimódi öregurakon, s persze olthatatlan kíváncsisággal figyelte a különös öltözetű, harsány, vagy épp megfejthetetlenül hallgató alakokat. A legárulkodóbbak talán mégis a túláradó életörömtől feljajduló szövegei, melyeket rendre az új évszakok új színektől, illa9 gyermekkori félelmek ébrednek benne, még Jack, a hasfelmetszőtől való régi rettegése is újra környékezi." Harmos Ilona: I. m., 213. old. toktól és hangoktól zsúfolt első napjai hívtak elő belőle. A sorozat ide illő tételei az előző kötet már régóta publikált szövegtestében is meglelik a maguk pár-darabjait, jelzésképp csak a Délután hat és hét között című elragadtatott etűdre utalnék. Az itteniek között azonban - talán épp a névtelenség okán - akad olyan is, amely a prózai személyesség Kosztolányinál ritka fokára lép. Lehetetlen nem így olvasnunk például az 1935. március 29-i Körkép tavaszi áhítatának - betegségéről közel két éve tudott már ekkor - záró sorait: „Kitárt karokkal üdvözöljük a tavaszt, boldogan és hálásan. Új remények ébrednek mindnyájunkban. Vége a szenvedésnek. Néhány hónapra ismét érdemes élni.” írói személy(iség)éről is hagy olykor árulkodó nyomokat. „Mennyi furcsa alakot lát az ember egy félórai sétaútján” - sóhajt föl elégedett örömmel az 1932. április 16-i Pesti utca második tételében. „A festő vázlatkönyvébe rajzolná, a fényképész lefényképezné, az7író pár szóval rögzíti meg.” Ha nem ő, kollégái közül a lapnál hasonló szöveghelyzetben csupán Harsányi Zsolt illethette volna magát az író címmel, akire azonban (ha egyébért nem) a Kosztolányiétól mindenestől különböző nyelve miatt gondolnunk sem lehet a „Pesti utca” sorozat és a hozzá csatlakozó szövegek alkalmi társszerzőjeként. Ugyancsak Harmos Ilonától tudunk Kosztolányi egy igen különös, a legendás hasfelmetsző Jackhez kötődő beteges félelméről.9 Az egyik szövegtételben (1934. 04. 10/4.) az ő alakja is felbukkan. Az 1934. szeptember 15-i első tételé16
