Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1932

mai gépekkel dolgozó világban is hatalmas izomerőt kell kifejtenie. Mégis vannak nők - nálunk is -, akik a pékmesterséget töviről-hegyire kitanulták, inaskodtak, segédeskedtek, fölszabadultak, s oklevelet kaptak.

Fölkeressük a legújabb okleveles pékmesternőt. A kemence előtt találjuk. Éppen az utolsó kenyereket vetette be. Bájos, szőke, fiatal lány, alighogy nagykorú. Gimnáziumot végzett. Rózsás tiroli ruhában, harisnya nélkül, piros papucskában veti a kenyeret. Lisztes, verejtékes ő is, akár férfisegédek. Szőke haja fehérük a lisztportól. Édesapja postafőtiszt volt, anyai ágon régi pékmester-családból származik. Egyetlen gyermek, és apja halála után elhatározta, hogy kitanulja a pékmesterséget. Hónapokon át télen- nyáron hajnali négy órakor kelt. A kemenc elé állt, dolgozott, levizsgázott, s most öt segédjével dolgozik együtt. Két éve vezeti nagyapjától átvett üzemet, és büszkén mondja, hogy a szörnyű gazdasági bajok ellenére is megállta a helyét, az üzletmenet semmit se romlott.

Ha valamiben megakad, beállít egyik-másik pékmesterhez, vagy az ipartestületbe megy el. Mindenki szívesen útbaigazítja. Az ipari ügyekkel nincs baja, inkább üzleties érzéke hagyja néha cserben. Férfimunkásai al- kalmazkodók, szelídek, a nőkkel több baj van. A kenyér jóságát, ízét, állagát fölismeri egyetlen pillantásra a külsejéről. Pesten a meleg és világos kenyeret szeretik. (Újabban csak az olcsót.) Zsömle, kifli kevés fogy, ínségkenyér annál több. Rengeteg koldus állít be hozzá mindennap. A háznál dagasztott kenyérsütése roppant megcsappant.

Úgyszólván csak a mágnások, földbirtokosok dagasztatnak otthon kenyeret saját termésű lisztjükből, meg néhány igen kényes háziasszony. Nem könnyű megállnia helyét, mert a verseny igen éles. Az elmúlt esztendőben több mint száz pék csukott be, s ment tönkre teljesen. Budapesten három- százötvennégy férfi pékmester van. Nő csak ő, s még egy Óbudán. Kezét átlag hetenként megkérik...-í.

1932. június 21., kedd, 4. old.

149