Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1932

Egy nőt is látunk.

Feje nagy, zöld babos, fehér perkálkendőbe van bugyolálva. Fejebúbján apró, rózsás fekete kalapka billeg, gumival áliához erősítve. Vedlett, kurta macskaprém kabátot visel, fekete szoknyát, fehér pamutharisnyát, ma- muszt. Most egyszerre így, ahogy van, beül egy kávéházba, a tükörablakhoz telepszik. Szoknyája mély zsebéből kötést szed elő, s a fényes acéltűkkel köt-köt, s közben bámul ki az ablakon.

Budapest világváros. Egy város annál inkább az, minél több furcsa és érthetetlen alakot lát az ember az utcán ...

1932. április 16., szombat, 6. old.

Pesti utca

A

lkonyattájt, künn a villák közt a tavaszi fuvallat már a gerjedő föld szagát hozza felénk, de azért az áldozó nap fényében kékes-vörösen izzó felhők viharosan gomolyognak. Indulunk visszafelé a városba. Egyszerre földbe gyökeredzik a lábunk.

Egyik takaros villa vaskerítéssel körülvett kertjében, az alig rügyező ágak között döbbenetes dolgot fedezünk föl. A villa falának egyik első emeleti ablakához magas létra van támasztva, s a létrafokokon, a rőtes félhomályban, gumiköpenybe burkolt, baszksapkás, nyúlánk alak lépeget fölfelé óvatosan.

Mi történik itten? Az amerikai gyermekrablás rémmeséje villan át agyunkon. A Lindbergh-gyermek végzetes esetére gondolunk. Valami elvetemült gazember sebtiben eltanulta ezt a legborzalmasabb bűnt, s most az előkelő villa kertjébe lopódzott, hogy jómódú szülők egyetlen, féltve őrzött kincsét elrabolja, s hatalmas váltságdíj fejében szolgáltassa vissza.

Félrehúzódunk, s lessük az eseményeket. Hátha mentőként léphetünk közbe.

142