Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)
1932
Az első emeleti ablak ki van világítva. A sötét alak most a legfelső lépcsőfokra ér, megáll, s hosszan bámul a szobába. Arcát nem láthatjuk, mert háttal van felénk. Most egyik kezével furcsa mozdulatokat tesz, tenyerét - többször egymás után - hol a saját szájához illeszti, hol az ablaküveghez nyomja. Mintha jeleket adna valakinek. Várakozunk a kerítés árnyékában. Az alak sehogysem akar leszállni a létráról. Végre megindul, s hátrafelé lépegetve, fokról fokra jön lefelé. Félrebújunk, hogy ne láthasson, s a kellő pillanatban mégis tetten érhessük. Most előre jön. Egy villanylámpa rávetíti fényét. Meglepődve látjuk, hogy nem férfi, hanem nő. Fiatal, szép mozdulatú úriasszony. Ismerős is. Találkoztunk már vele néhányszor társaságban. A hölgy kinyitja a villa kapuját, az utcára lép. A véletlent mímelve eleibe kerülünk. Kalaplevéve üdvözöljük. Elpirul, zavartan mosolyog, s egy lépést hátrál. Gyorsan mondja:- Ne jöjjön közelembe. A nagyobbik fiam, a Sanyi vörhenyben fekszik. Hála Istennek, már láztalan ugyan, de még nem fertőtlenítettek nálunk. Kis szünetet tart, majd - valamivel halkabban - így szól:-Tudja, mit csináltam most? Ne nevessen ki. Fölmásztam a létrán, hogy Misikét, a kisebbiket az ablakon keresztül láthassam. Itt lakik most sógornőmnél. Már három hete nem láttam. Nem bírtam tovább. Mennyire megnőtt a három hét alatt. Kicsit lesoványodott. Már alig várom, hogy hazajöjjön. Az ablaküvegen keresztül csókokat dobtunk egymásnak ... 1932. április 19., kedd, 6. old. Pesti utca Mi mindenen ütközünk meg az utcán? Elsősorban azon, hogy ebben a fásult korban mily kevés dolgon ütköznek meg az emberek. Fényes délben a Belvároson végig egy férfi halad. Térd143
