Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1932

lefelé, az alagsor egyik termébe. Ezeket nem várja künn édesanyjuk, nem várja őket otthon meleg ebéd. Itt főznek nekik. Itt kapnak ebédet az iskolában. A főváros hat napra összesen huszonnégy fillérért, hét napra huszonnyolc fillérért ad ebédet az arra rászoruló gyermekek részére.

Ez az iskola Budán van, a város szívében. A környéken jobbára középosztálybeli emberek laknak. A szegénység nem kiáltó. A helyzet itt-tájékoztatónk szavai szerint - „rózsásnak” mondható. Itt nem látjuk az igazi nyomort. Vagy négyszáz felnőttön kívül naponta csak huszonhárom elemi iskolás, nyolc polgárista, öt gimnázista s egy ipariskolai tanonc ebédel itt. De ezek között is akad öt-hat, aki még a heti huszonnégy fillért sem képes megfizetni. Ezek teljesen ingyen kapják az ételt. Csütörtök van. Krumplilevest főztek tésztával, paradicsomos káposztát virslivel. Vasárnap főtt hús volt és fánk. A gyermekek felállnak a hosszú asztal mellett, s elmondják az imádságot. — „Jöjj el Jézus, légy vendégünk, áldd meg, amit adtál nékünk.”

Kimérik a levest a kis csuprokba. Erzsiké nyomban kijelenti, hogy ő nem szereti a levesben a tésztát. Gáspár csak keveset kér a főzelékből. Ilonka is vajmi keveset kér. Magduska meg éppen keveset. Annyit esznek csak, mint a madárkák. A kenyérnek negyedét se fogyasztják el. Karcsi bevallja, hogy tízóraira tejet ivott és sonkát kapott egy osztálytársától. Magduska oly lassan majszol, hogy nem győzik kivárni. Amint beszélgetünk a gyerekekkel, az eleven tekintetű, csorbafogú Lajcsi élelmesen feláll és jelenti:- Cipőtalpalás-cédula kéne, mert nem tudok jönni iskolába.

A másik rádupláz:-Tőlem elvették a cipőt, azt mondták, nem lehet megtalpalni.

Valamennyi gyerek úgy fújja a panaszos szavakat, mint a leckét.- Az én anyukám beteg, kórházban van - dicsekszik Magdus, akinek egyébként állástalan pincér a papája.-Az enyém is legtöbbször fájdítja a hátát - mondja Lajcsi, aki egy ácssegéd tizenegyedik gyermeke.-Az enyém is mindig szédül, és a feje is fáj - tódítja egy pöttöm elsős kislány.- Anyukám beteg, öten vagyunk testvérek és apuka sincs - hadarja egyszuszra a szívfacsaró szavakat egy sápadt, nyurga fiúcska.

Ott, ahol a felnőttek esznek, csönd van. Csupán egy idős bácsi vánszorog be a konyhába, s a virslijéhez tormát kér. Csak egy csipetnyi tormát szeretne. Alig akarja megérteni, hogy itt nem kaphat tormát. Fejcsóválva ballag vissza a helyére.

A gyermekek elmondják az ebéd utáni imát, megköszönik az ebédet, s mennek hazafelé.

133