Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)
1932
Pesti utca M ég kemény hó födi a Gellérthegy oldalát. A kígyózó sétaútra is oly vakító fehéren süt a holdsugár, hogy a felszórt porhanyós murva is hólepelnek rémlik. Valaki a hóba a hegy lábától föl a csúcsig szép rajzos betűkkel levelet írt. Ezt az éles világításban végigolvashatjuk. A levél Mag- duskának szól, szemrehányások vannak benne, ígéretek, kérelmek. A levélíró választ kér. Esetleg a sétaút másik oldalára. Sietni kell a válasszal, mert könnyen megeshet, hogy reggelre elolvad az egész szép fehér hólevélpapír. Egy hölgy panaszkodik az utcán feledékenységére.- Képzeld édesem, az urammal közölnöm kellett egy házszámot. A házszám pontosan annyi volt, ahány éves én vagyok. Gondoltam, ezt csak nem felejtem el. Pár nappal ezelőtt volt születésnapom. Az uram éppen indult, én pedig-magam se tudom, hogyan-a negyvenhármas szám helyett tizenhatot mondtam. Szegény uram délután hiába kereste a helyet, ahová készült. Vajon hogyan felejthettem el éveim számát? Ezt mondta a hölgy, aztán tűnődve hozzátette:-Vagy talán az uram felejtette volna el? Budapesten néhány boltot, ahol értékesebb holmit, szőrmét árusítanak, újabban idomított farkaskutyákkal szereltek föl. Ott ülnek a hatalmas állatok fönn a pulton. Nyugodtan, méltóságosan, hivatásuk teljes tudatában. Nem volna ajánlatos innen valamit elemelni. Legközelebb táblát akasztanak majd nyakukba.-Vigyázat, harapunk! Elhagyott budai utcán déltájt jól öltözött, keménykalapos, bundás úr halad. Hivatalából ballag hazafelé. Az utca kihalt. Bezárt ablaktáblák mögött se látni embert. A középkorú úriember a magányos úton egyszerre tarkójára 131
