Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)
1932
gyón szép kacsazsírt kínál. Az egész nem több két-három decinél. Atyafi csizmát akar venni ganéjhordásra.-Akár kolbászt is hordhat ebben - biztatja az eladó, de nem bírnak megegyezni. Egy asszony egyetlen párnáját árulja, az utolsót. O maga csupa toll. Egy műpártoló tíz fillért kínál egy folvágatlan könyvért. Címe: „A kenyérkeresés művészete ...” 1932. február 21., vasárnap, 9. old. Pesti utca D élben melegen sütött a februári nap. Az ablakok vakítóan tündököltek az ezüst csillogásban, a Vérmező lazuló hószőnyege gyémántfényben szikrázott. Egyszerre valamelyik mellékutcából a házak mellett lapulva előmászott egy öregúr. „Az öregúr.” Utoljára egy szeptember végi napsütésben láttuk az utcán. Azóta benn kuksolt a lakásban. Nem mozdult ki. Az öregúr nagyon öreg, elmúlt nyolcvan esztendős, s ha a kocsiúton át akar csoszogni, már évek óta megvárja, míg valaki átsegíti. Egész télen nem jutott eszünkbe az öregúr. Most örülünk, hogy látjuk. Hát él. Derűs érzések támadnak bennünk. Közeledik a tavasz, az öregúr sétál. Mintha az első fecskét látnok cikázni a levegőben. A községi élelmiszerárusító bódéból kilép egy hajlott hátú, ütött-kopott ember. Hóna alatt hatalmas kenyeret szorongat. Egy egész kenyeret. Most vette. A bódé háta mögül, a másik oldalról egy suhanc lopakodik oda, hátulról kihúzza az ember hóna alól a kenyeret, majd villámgyorsan eltűnik a házak között. Az utcán kevesen járnak, senkinek sincs kedve igazságot tenni, visszaszerezni a rablott jószágot. Egy fiatal lány torkaszakadtából kacag. A szegény ember körülnéz, senkit se lát. Többször megfordul saját 129
