Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1932

műnket dörzsöljük. A másik sarkon egy újság címlapján ezt olvassuk: „Mus­solini a trianoni béke revízióját követeli.” Trianoni béke: - lehajtjuk fejünket. Sajnos, nem álom az ások rossz, ami azóta történt velünk, de egyszer talán mégis úgy gondolunk majd rá, mint valami rossz álomra. Az ősszel sündisznót hozott magával a birtokról egy budapesti család. A gyerekek örültek a kedves, játszi állatkának, kulcskötegeket csörgettek előtte, úgy táncoltatták, s az egész nagy bérház aprónépe mulatságát lelte benne. Megkezdődtek azonban az iskolák. A gyerekeknek tanulni kellett, zon­gorázni, tánciskolába járni, franciaórákat venni. Nem sok idejük maradt a tüskésdisznó számára. A második emeleti lakásban egyre alkalmatlanabbá vált. Egy napon a ház ura fogta a sündisznót, bepakolta szépen csomagolópa­pírba, és villamoson kiutazott vele a Hűvösvölgybe. Ott benn-jó mélyen az erdőben - kibontotta a csomagot, szabadon engedte az állatkát, ő maga pe­dig futott a villamos végállomás felé, s lélekszakadva, dobogó szívvel ugrott föl a legközelebbi, városba igyekvő villamosra. Három nap múlva a sündisznó visszatért a józsefvárosi ház második eme­leti lakásába. Akkor surrant be, mikor az újságosnak nyitották az ajtót. Rej­tély, hogy miképpen talált haza azon az úton, melyet becsomagolva tett meg villamoson ...-í­1932. január 30., szombat, 4. old. 122

Next

/
Thumbnails
Contents