Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)
1932
A sarki gesztenyesütő rokkanthoz fekete kabátos, tollboás, idősebb hölgy lép.- Legyen szíves, adjon húsz fillérért gesztenyét - dadogja szégyenlősen. Hitelbe. Szombaton megfizetem. Itt lakom a tizenhétben, a harmadik emeleten. Szombaton kapok pénzt. A gesztenyesütő föltekint a hölgyre, majd szó nélkül szedegeti papírzacskóba a húsz fillér ára sült gesztenyét, és feléje nyújtja. Büszkeség önti el. Nagykereskedőnek érzi magát. O is - hitelez. A hőmérő három fok fagyot mutat. A férfiak fázósan hajtják föl télikabátjuk gallérját. Nők bundákban dideregnek. Sápadtak. Fújják az orrukat, szipognak, könnyeznek. A rendőr is toporog a posztján. A külvárosban alacsony, rozoga házikóból a düledező léckerítés kapuján át szöszke kisfiú lép az utcára. Két éves lehet. Négy esztendős nénje követi. A kisfiú hajadonfőtt van, mezítláb, minden ruházata egy vállán gombolós, vedlett leány-ingecske, melyet nyilván nénjétől örökölt. A kislány is mezítláb van és hajadonfőtt, de ujjas flanelruhácskában. A kisfiú valami versikét selypeg, amiből csak annyit lehet érteni, hogy „jó gyermekek legyetek, óvodába menjetek”. A kislány dúdolgat magában. A fiúcska leül egy gerendára. A kislány ölébe veszi a mellette sündörgő cicát. Ezek itt akarnak tanyázni így. Nem vörös az orruk, csak a kicsattanó orcács- kájuk. Ha megkérdeznénk tőlük, hogy nem fáznak-e, talán meg sem értenék. Aki ártatlannak érzi magát, és tudja, hogy mindenképpen szeretik őt, az nem fázik, az nem érez hideget a legnagyobb fagyban sem. A teli villamosban sápadt férfi előveszi pénztárcáját, jegyet akar váltani. Egy ügyetlen mozdulatára kiesik a kezéből, és a pengők, kétpengősök, ötven- és húszfilléresek szerte-széjjel gurulnak. Néhányan máris előzékenyen ugrálnak föl helyükről. A férfi azonban még jobban elsápad. Teljes hosszúságában föláll helyéről. Két karját magasra tartja. Harsány hangon ezt kiáltja:- Senki se segítsen! Az utasok pirulva ülnek vissza helyükre. 1932. január 16., szombat, 4. old. 120
