Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1932

Most valami muri következik, afféle aranykapun átbújás. Lobog a fiúk haja, amint lehajolnak. Nehéz átalbújni ezeken az eleven aranykapukon. Csaknem mindig hátba legyintik az átbúvókat. A négyest gyorscsárdás fejezi be. Egy szemüveges, bicebóca fiúcska olyan komoran táncolja, mintha valami számtani tételt fejtene meg. Sorra következnek a régi táncok. A szédítő keringő, az ugrifüles polka, a délceg sétapalotás. Majd a maiak, szelídített formájukban. A könnyed foxtrott, a lassú, sima lépésű blue, az andal- gó tangó, sőt még a divatos rumba is. A kislányok közben-közben odaszaladnak a mamához, megcsókolják, elkérik a zsebkendőt, megtörlik verejtékező homlokukat, s sietnek vissza táncosukhoz.

A táncmesternő elmondja, hogy az idény divatos tánca a csárdásra emlékeztet, s hogy odakünn, külföldön, az amszterdami olimpiászon olyan sikere volt a magyar táncoknak, hogy a berlini testnevelési főiskolán heteken át tanulták, s bár reggel héttől volt az óra, még a tanárnők is mind beálltak. Itt nálunk minden tanfolyamon kötelező valami magyar körtánc is. A díszpalotás és a körmagyar azonban olyan figyelmet igényel, hogy csak egészen kislányoknak van türelmük megtanulni. A négyes kell a muri kedvéért, s a gyerekek legszívesebben a foxtrottot táncolják, mert az a legkönnyebb.

Vége az órának. Eloltják a villanyt. Kiürül a terem. Egy órára megfeledkezünk minden egyébről. Szép volt.

1932. január 10., vasárnap, 9. oki.

Rokkantak községe

Egy légtornász, aki tizenöt éve fekszik

A

zok, akik a béke boldog éveiben élték le fiatalságukat, úgy tekintették a háborút, mint valamit, ami nem vonatkozik rájuk.

Tudták, hogy háborúk mindig voltak és lesznek. Egy-egy távoli országban pont akkor is dúltak, de valahogy képszerűen, eszményesítve látták,

117