Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1932

Pesti levél

Mulató fiatalság

1932 január. Ólmos eső esik. Megfagy a járdán. Veszedelmes az utcán egyet is lépni. Úgy botladoznak, csuszamlanak, potyognak az emberek, mint a falusi libaúsztató göröngyös jegén a gyerkőcök. Budán vagyunk, szombat délután van, s a toronyóra elütötte a hatot.

Benn, a villanyfényes, tágas, síkos padlójú tornateremben kétoldali bordásfalak lapulnak, középütt felkötözött gyűrűhinták. Sarokba állítva ugróbakok. Szól a zongora. Kipirult arcú, hét-tizennégy éves leánykák, tíz-tizenhét éves fiúcskák táncolni tanulnak.

Egy percre azt hisszük, valami boldog káprázat játszik velünk. Hiszen itt élünk ebben a beteg városban. 1932 telén, annyi baj, bánat és keserűség színhelyén. Az az érzésünk, hogy ötven évvel jutottunk vissza az időben, Reviczky ifjúkorában élünk, s valahol vidéken vagyunk, talán Pozsonyban, ott, ahol ő tanult táncolni. Azt a táncórát látjuk, s lehetséges, hogy a dúshajú, villogó szemű fiúk közt ott lépeget maga a gyermekköltő is. Köröskörül az alacsony padokon, székeken ifjú mamák ülnek boldog ragyogással. Még ők is mind szívesen beállanának a sorba.

Francia négyest tanulnak.

— Séta jobbra! - hallatszik a táncmesternő hangja.

Karonfogva lejtenek el a párok. Kurtára nyírt hajú alig akad a lányok közt. Csaknem valamennyinek fehér szalaggal megkötve, két fonatban omlik előre, vagy hátra a haja. Lapos sarkú lakkcipellőt viselnek, s többnyire fehér, házi kötésű harisnyát. Világoskék vagy fehér fodros batisztruhácskájuk enyhe kivágásában vékony aranylánc ékeskedik. Akad matrózruhás kis dundi is, s egy piros babos, kedves katicabogár. Ö egy langaléta nagyfiúnak a párja. Itt még nem válogatnak. Fiú: táncos, lány: táncosnő.

116