Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)
1931
A pesti utca R eggelente a gépszekereken, villamosokon mindenki morcosán, duzzogva ül a helyén. Egy szót se beszél senki. Mintha csupa megvert gyermek ülne itt, aki mérgében hallgat. Délben mindenki siet, éhes és türelmetlen. Mindenki veszekszik. Olyan zajos a kocsi, mintha csupa haszontalan nebuló ülne benne. Este mindenki álmos és ernyedt, mint a szepegő csecsemő. Agyba vágyódik. Aludni szeretne, szépeket álmodni. Reggel megint jókor kell fölkelni. Kezdődik újból az egész. Éjjel van. Sötét a város. Egyik forgalmas téren üvegkalitka világít, rikító fénnyel. Az üvegkalitban könyveket, újságot, csokoládét árulnak. Olyan ez a világos pont a vak éjszakában, mint világítótorony a tengeren. Benn őszhajú nő ül egy széken, s félrebillent fejjel, édesdeden alszik. A nagy világosságban arcának minden vonása, redője élesebben látszik. Még a nyála is csorog kissé a mély kábulatban. Künn az arra járók közül többen megállnak az üvegkalitka előtt, vásárolni szeretnének. Nem keltik föl az alvót, sajnálják. Mosolyogva nézik, s türelmesen várják-várják künn a hideg éjszakában, hogy az ott benn fölébredjen. Szeretnék karjukba venni, szépen gyöngéden ágyba fektetni, betakargatni. Mennyi gazdátlan gyöngédség van még ebben a gyötrött emberiségben. Koradélután. Az utcák néptelenek. Különösen a Belváros kihalt. Egy középület kapujában koldusasszony ül, kisgyermekkel. A gyermek kezében dióskalács. Szeme boldogan csillog. Anyja játékosan csiklandozza őt, cicázik vele, kacagnak, hancúroznak. Az utcán alig jár ember. Úgy érzik, hogy egyedül vannak, övék a világ. Bátran játszhatnak, örülhetnek. Most nem kell sajnálkozást kelteniök. Ebédszünet van, részleges munkaszünet. Az ő munkájuknak, a boldogtalanságnak is rövid szünetet engedélyeznek. Nemsokára megindul az utca forgalma, s akkor ők is, mint a többi robotos, munkába 114
