Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1931

Budapesten egyre több konfliskocsi tűnik föl, egyre több ló. A lovak még szomorúbbak, mint valaha régen. Mintha még nem heverték volna ki a sérelmes mellőztetést. Földig lógatja fejét valamennyi.

Déltájt sétálni viszik a kisgyerekeket. A felnőttek, akik kísérik, vörös orral, könnyező szemekkel topognak a hidegben. A kicsik nem fáznak. Néznek. Mit néznek? Nézik egymást, testvéri kíváncsisággal, a felnőtteket gyanakvó bizalmatlansággal, a kalauzt s a rendőrt ámuló tisztelettel, a katonát vágyakozó irigységgel, a kutyákat baráti fölénnyel, a csillogó kirakatokat boldog elégedettséggel. Egy hároméves, piros bóbitás, szemüveges kislány a szemüvegén át mindenre nagymamás szigorúsággal tekint.

Egyik neves festőművészünk gyermek-arcképet fest. A bájos, jól nevelt apróságot, szépen felöltöztetve, minden alkalommal mamája viszi a műterembe. Az apa névnapjára meglepetésnek készül a kép.

A festő azonban művész. Unja a langyos idillt, s roppantul szeretné bőgve lefesteni a babát. Mulatságos képet tudna róla remekelni. Szóval az ő jelszava ellenkezője a fényképészének: „Tessék barátságtalan arcot vágni”.

A baba türelmes. Nem hajlandó semmiképpen se sírni. A festő feldühödik, s mikor a mama elfordul, hatalmasat csíp a baba kövérkés combjába. A baba elbőgi magát. A művész gyorsan a vászonhoz ugrik, festeni kezd. így megy ez többször egymás után.

A bőgő baba arcképét, mikor elkészült, nem vette át a megrendelő. De a festő díjat nyert vele egyik képkiállításon ...

1931. december 8., kedd\ 4. old.-y113