Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1931

Fehér világ

A

zt a napot, mikor először borul virágba a természet (ha nem is pirosbetűs ünnep a naptárban), mindenki ünnepnek érzi. Az első hó is ilyen ünnep. Mindent beborít a fehér, cukrosán csillogó por.

Dél van. Reggel nyolc óra óta szakadatlanul hull a hó. Sétára indulunk. Lábunk belesüpped a puha, laza tömegbe, a gépkocsik csöndesen siklanak a neszfogó szőnyegen, az utca zaja mégis megsokszorozódott. Hangos beszéd, visítás, kacaj hangzik mindenfelől. Sürögnek az emberek, hókaparó munkások óriás lapáttal kaparják az úttestet, érdes nyírfasöprők zizzennek a járdán.

A Duna fölött viharmadarak keringenek. A súlyos, sötét víztömeg közepén hatalmas fekete bárka evez lefelé. Hegyek távoli ködbe vesznek. Turnerre, a nagy angol festőre gondolunk. A parlament kupoláját, kecses tornyait leheletszerű fehér fátyol borítja. A Margitsziget prémszegélyt kapott, a turul fehér szárnyakat. A Lánchíd oroszlánjainak a sörénye őszült meg, Deák Ferencnek a busa szemöldöke. Széchenyi fehér hűtősipkát kapott lázas fejére, József nádor hermelin-palástot. Az utcapadokra puha pihés párnát teregetett a hó. A gépkocsikat is feldíszítette, s azok most kényesen haladnak, mint május elsején a bokrétás, papírszalagos, lombos lovak. A Vérmezőre óriás szemfódőt borított. A Várhegy sötét fenyőfáiból csillogó karácsonyfákat varázsolt. A budai kertek apró, fehér katalin-rózsáit fürtös krizantémmá változtatta.

Férfiak szájában kupakos, kurta szárú pipa füstölög, s ezt nem oltja el a hó. Nők magas szárú csizmákban topognak nehézkesen, mint kozák asszonyok. Hegyek felé síelők vándorcsapata igyekszik. Sétatereken, Dunasétányon percek alatt répaorrú hóemberkék bújtak elő. Kirakatokban dió, mogyoró csörög, s sárgahéjú, szagos mandarin mosolyog, széles, kínai mosolyával.

111