Kosztolányi Dezső Pesten és Budán - Budapesti Negyed 61. (2008. ősz)

Kávéház és más vendégterek

- Kegyelmes uram, méltóztassál megengedni, hogy ahhoz a magas kitüntetéshez, mellyel a közre oly áldásdús tevékenységed jutalmazták meg, én is őszinte szívvel gratuláljak. Érdemesebbet igazán nem érhetett volna ez a jól megérdemelt elismerés.

A harmadik levél, melyet magam is szóról-szóra jegyzek, így hangzik:

— Kedves barátom, megdöbbenéssel értesültem felejthetetlen édesatyád elhunytáról, akit Isten bölcs, de kifürkészhetetlen akarata magához szólított az élők sorából. Fájdalmadat enyhítse az a tudat, hogy ez a veszteség éppoly pótolhatatlan reád, mint a társadalomra nézve. Satöbbi, satöbbi. A szokott formaságok. Aláírás.

így követi egyik levél a másikat, gyors egymásutánban, körülbelül tizenhét. Az elnökigazgatói, üzleti és politikai leveleit kellemesen, színesen tarkítják azok, melyek - mint a fónti - mélyen érző szívéről, baráti hűségéről tesznek tanúságot. Miután vagy egy óráig diktál, a kávéház közönsége nyugtalankodni kezd. Egyesek, akik olvasni szeretnének vagy levelet írni, bosszúsan rázzák fejüket. Mások röhögnek, közbeszólnak, dühöngve felkelnek, fizetnek. A titkárnő a füzetbe rejti elpiruló arcát. Egy pincér mosolyog.

Én azonban nem mosolygok. Bámulattal tekintek korunknak erre a hősére, erre a sokoldalú, ernyedetlen tényezőre, erre az igazi munkásra, aki még a kávéházban se pihen, és nem törődve velünk, akik itt ülünk, az aggkor laza őszinteségével kitárja magát. Tekintve, hogy nem sértek meg levéltitkot, mert a szöveget úgy harsogja, hogy mindenki hallhatja, állandóan figyelek. Mindössze annyit engedek meg magamnak, hogy olykor egyes sikerültebb, lírai szépségekben bővelkedő fordulatoknál, melyek különösem megnyerik tetszésemet, halkan tapsoljak.

De ezt se veszi észre.

{Pesti Hírlap, 1929. május 19. - É, 111-112. old.)

76