Kosztolányi Dezső Pesten és Budán - Budapesti Negyed 61. (2008. ősz)

Kávéház és más vendégterek

érezte magát, mert a hazamenetel nagy kérdése ideig-óráig elintéződött, el volt odázva addig, amíg a kávéházban marad.

Mindig csak halasztást várt. Ilyen halasztásokból, elodázásokból volt kirakva a pesti éjszaka szegényes mozaikja. Minden hazatérés kálvária, melynek megállóit, fájdalmasan elmélkedő stációit a kávéházak jelzik. Az éjjelező pesti homlokán töviskoszorút visel. Nálunk a holdfény emberei általában különbek, szenvedőbbek, igazabbak, mint a napfény emberei. Szájukat, melyet az élet elfanyarított, többnyire csak keserítik - hason- szenvi gyógymód szerint - feketekávéval, dohányfüsttel. Onkorbácsolás minden pesti éjszaka, vezeklés azokért a bűnökért, melyeket nem mi követtünk el, inkább mások követtek el miellenünk. Köznyelven szólva: a pesti korhely a jellegzetes száraz lump.

Nem is igen értette meg őt sem a külföldi ember, sem a vidéki. Ha erre jártak, nagyon csodálkoztak azon, hogy lehet ilyen szegényesen lumpolni. A külföldi az otthoni úri módjára gondolt, a vidéki a hét vármegyére szóló dáridókra, a boros hajnalokra, a cigányra - és a pesti ember vidámságában mindketten olyan fanyar zamatot ízleltek, mint a vad néptörzsek rézmuzsikájában. Lőrével, pótkávéval, keserű mérgek mellett legfeljebb gyászolni lehet. A mi titkunk maradt, hogy mégis mulattunk. Most pedig, hogy az éjszakai kávéházakat becsukták, minden pesti bitangnak, idegennek érzi magát ebben a városban. Mert, legyünk őszinték, a kávéházak alapjában éjjeli menedékhelyek, alapjában szellemi népkonyhák voltak. Nincsen otthonunk, és a tudásnak, a szellemnek sincs otthona. Mind a kettőt pótolta a kávéház.

Budapest mindenesetre évtizedekig emlegeti majd a mostani zárórát, és a pesti nagyapa egykor unokáinak is arról regél, hogy egy időben a kávéházakat is becsukták, a körutak és a kis utcák éjféli napja, az ívlámpa egykor áldozott le a sötétség tengerébe. Ez az emlék mély barázdát szánt a pesti lélekbe. Hatása pedig már most is mutatkozik. Tudniillik a záróra következtében sokkal többen maradnak fenn, mint annak előtte. Volt egy ismerősöm, ki a dohányzásra akkor kapott rá, mikor a villamoson való dohányzást megtiltották. Dohányozni kezdett, hogy legalább a villamosokon füstölhessen, titokban. így vannak most a zárórás korhelyek is, akik társaskörökben, utcákon várják meg a hajnalt. Budapest lelke mindig kiütközik. Hamut hintettek a fejére, szőrcsuhát aggattak rá. Valahogy komolynak, polgárinak, koránfekvőnek akarják látni ezt a szép, fiatal várost, a víg özvegyet. Gyászruhát is kapott, csendből és sötétségből. Vannak olyanok, kiknek kitűnően illik a gyászruha. Sietve állapítsuk meg, hogy Budapest arcához rettenetesen nem illik.

(A Hét, 1916. március 26. - F, 263-265. old.)

59