Kosztolányi Dezső Pesten és Budán - Budapesti Negyed 61. (2008. ősz)

Kávéház és más vendégterek

Tej

C

sakugyan nagyon különös hely ez: éles fény vágódik a fehér asztalokhoz, fehér székekhez, fehér márványlapra, a leányok fehér kötényéhez, s az üvegekben, a poharakban tej van, a dara tejben fuldoklik, tejes rizskása gőzölög, a tányérokon tej csurog végig, még a földön is fehérük a tej. Boldog fehér sziget ebben a fekete városban. Csak három ilyen csarnok van, hol a szegény emberek jegy nélkül ihatnak tejet. Izgatottan szaladnak ide, mosolyogva nyitják a kilincset, és bár budapestiek, egymás mellé ülnek, itt szeretik is egymást, mint a testvérek. Végre is tejtestvérek.

Ne higgyék azonban, hogy ennek a csarnoknak valami nyárspolgári zama- ta van. Sőt, itt érezni most a bűnt. Magam is megdöbbenek, milyen bűntudat lappang a levegőben. Akik itt vannak, összebújnak, suttognak, és a szenvedély remegésével, az ajkak türelmetlen csücsörítésével nyúlnak a poharakért. Előbb még magukba szívják a tej édes szagát. Szemüket lehunyják, hömpölygő tejfolyókat képzelnek el a tej ez ártatlan morfinistái. Tejet adjatok nekünk, tejet. Valaha, hogy tilos volt a halál, a halállal kacérkodtak így a halandók, csapszékekbe bújtak, alkohollal mérgezték magukat, vagy a mesterséges paradicsom örömeit hajszolták az ópium barlangjaiban. Most itt ebben a tejcsarnokban, ebben a tejbarlangban folyik ugyanez a tivornya, a tilos élettel. Mert ma már az élet vonul katakombákba. Nem is csoda, hogy ezek a szegények bűnnek, egyenesen perverzitásnak érzik, hogy tejet isznak, ők, az élet javíthatatlan kéjencei. De Quincey egykor kiadta memoárjait: Egy ópiumszívó emlékiratai. Milyen bűnös érdekesség lenne a budapesti memoár: Egy tejivó emlékiratai.

íme, itt van az emlékiratból néhány árnyékrajz. Ezek a sovány diákok, ádámcsutkás díjnokok, tüdővészes varróleányok és májbajos asszonyok az alakjai, kik majdnem kikapják a kisasszonyok kezeiből a lábast, és titkon osonnak el, lábujjhegyen, nehogy mások is megneszeljék a tej forrását, és

60