Kosztolányi Dezső Pesten és Budán - Budapesti Negyed 61. (2008. ősz)

Kávéház és más vendégterek

N

ew-York, te kávéház, ahol oly sok sokszor ültem, hadd nyissam ki az ajtód, leülni még szabad tán, csak mint a koldusnak, aki pihen a padkán s megnézi, mi maradt belőlem és körültem.

E nyári koraestén, hogy még mind vacsoráznak, meginnék asztalomnál egy langyos, esti kávét és mint hívő keresztény, elmondanék egy ávét, múltán az ifjúságnak s múltán a régi láznak.

Barátaimról és egy isteni mérésű, vad költőről, aki itt ült vörös ajakkal meggyszínű mellényben, szuroksötét hajakkal, melyekbe szikrázott és recsegett a fésű. itt ültünk boldogan s haragos szavainkban bombák aludtak és egy új kor lelke éledt, mi rongyos éhesek, lovagjai az éjnek, mint boldog gyilkosok, mint gyilkosok oly ifjan.

Mert boldog gyilkosok az óra gyilkolói, kiknek talentumot egy isteni kegy osztott s tétlenül nézik a zöld kávéházi posztót, melyen fehéren futnak a billiárd golyói.

És boldogok voltunk, mikor a nap lehajlott, itt a sivár zajban szárnyat kapott a lelkünk és drága nők felé egy-egy verset tereltünk, a füstből, a fényből egy ártatlan galambot.

Virradatig vártunk itt s istennél szabadabban mentünk ki hajnaltájt az elhagyott utakra, egészséges fogunk a zúzmarát harapta, fürödtünk álmosan a gőzfürdői habban, kopott kabátunkon a fagy csillaga feslett és a Dohány utcán rosszarcú szeretőkkel, mint rózsaszínű rózsák, lassan ringtak a nők el: éreztük életünk s a sötét Budapestet.

53