Kosztolányi Dezső Pesten és Budán - Budapesti Negyed 61. (2008. ősz)
Kávéház és más vendégterek
Áldott cigány-időm, áldott elektromosság, mely mostan is hullasz, heves fényt szaporázva, ingmellemen inog, remeg egy régi pászma, de sugaraid arcom csak fanyalogva mossák. Merengek tétován e fáradt fényű fürdőn, szemét közt turkálok nem csitult bánatommal, emlékeket vetek föl megmozduló botommal s nézem a tükrökön meggyérült, régi fürtöm. Szentelt tanyája te szívemnek és szavamnak, mely álmokat adtál s nem ismert drága mámort, a forradalmas ár békült medrén aláfolyt s most csöndes újra már a párna és a pamlag. A harcos áll csak itt, ki magát meg nem adja, keresem a barátot, ki gyakran itt marasztalt, megkoppintom félénken a poharat, az asztalt s a szívem, szívem is, hogy régi-e a hangja. Mit járok erre még? Azok már mind alusznak, kik álmosak voltak és valaha egy széken nyugodtak, kisdedek az isten kebelében és már víz is jutott a szomjas Tantalusnak. Árvábban ballagok ki, mint az éji árús, ki bádogbékát és csörgőt tesz asztalunkra s éjfél után bolyong unottan és korán-bús arcára könny esik, mert már mindenki unja. 1913 {ÖL, 386-388. old.) 54
