Kosztolányi Dezső Pesten és Budán - Budapesti Negyed 61. (2008. ősz)

Kávéház és más vendégterek

feketék és szomorúak. Azokon a helyeken, ahol mély és tiszta lelki kultúra van, mécsek gyulladnak ezen az estén, a vasárnap örömére, az egész várost egy csendes és meleg illumináció öleli körül. Ez az egyetlen nap, amikor igazán a magunkéi lehetünk. Az örömmécset kellene meggyújtanunk. Két gyertyát a zongorán, ahol a kedves hangjegyeink hevernek. Egy lámpát egy kis kép alatt, amely igazán a miénk. Egy drága könyvet kellene kinyitnunk. De van ennek a publikumnak zenéje, van lelki kultúrája? Alig hisszük. Divatja és kávéházi kultúrája van. Nincs mécse, csak ívlámpája van. Fél a magánytól. Remeg attól a gyönyörű téte-á-téte-től, amikor egy elhagyott szobában magára marad, és pár óráig szembenézhet önmagával. Dolgozni csak becsület, de pihenni — harmonikusan és nemesen - művészet. Igen, ezek a szegény mulatók, ezek a kávéházi száműzöttek menekülnek a vasárnapi zajba, felejteni jönnek ide, önmagukat, egytől-egyig ennek a semmin se csodálkozó városnak a hajótöröttjei, akik hat napig tudnak még dolgozni, de a hetedik napon, hogy a munka zakatolása nem zsongítja idegeiket, öntudatlanul új izgatószereket keresnek, zajt és bort és cigányzenét, nehogy végigtekintsék az életüket. Egy szigetet nekünk, szegény hajótörötteknek, egy kávéházat. Az a nő, aki ott zöld gyémántját villogtatja, egész héten kulcskötegeket csörgetett, és a zsírosbödönök körül forgolódott, a férfiak pedig, akik fásán meresztik szemüket az illusztrált lapokra, számokat fejtettek, könyveket vezettek, verekedtek a kenyérért. Annyi idejük van a pihenésre, hogy ide jöttek? Csak a maguk számára, a csöndre és az áhítatra nincs idejük. A kávéház sokszor elborul a füsttől és a zajtól. Ilyenkor úgy tetszik, hogy ezek a fényes és ünneplő emberek betegek. Szeretnének leheveredni a márványlapokra, mint egy operatőrasztalra, hogy az öntudatlanságba süppedjenek, álomba ringassa őket az ívlámpák darázszümmögése, és fejükre csapják a kloroformos sisakot. Úgy mulatnak és mosolyognak szegények, fejükön egy kloroformos sisakkal.

{Élet, 1912. október 6. -Á, 608-610. old.)

50