Kosztolányi Dezső Pesten és Budán - Budapesti Negyed 61. (2008. ősz)

Kávéház és más vendégterek

A Schenk kávéház terasza 1915 körül MFI - MNM Történeti Fényképtár „A terasz a kávéház szelepe, naptárja és időjelzője. ” Mi lesz velük? Erről gondolkoztam a barátságtalan reggelen. Bizonyos, hogy minden a teraszhoz fűződött, csak ez tartotta bennük a lelket és késleltette a csúnya véget, hosszú és unalmas haldoklást. A szokás külső szimbóluma volt a terasz, az ismert ernyő, a kedves, a régi asztal, amely tele van firkálva érthetetlen jelekkel. Ezektől a tárgyaktól kaptak olykor éterinjekciót. Amikor az akaratuk utolsó roncsával görcsösen, de energiát- lanul belekapaszkodtak a történtekbe, a terasz döntött. Most a dolgok szabadjára vannak hagyva, és az történik, aminek az élet kérlelhetetlen rendje folytán történnie kell. Talán jobb lesz így. Talán rosszabb. De ezután a terasz már nem szónokol a múlt mellett, és ha a percek szeszélyétől sodortatva, véletlenül erre jönnek, nem kapacitálja őket többé semmi kegyelet és belátás. Cselekedni fognak a logikájuk szerint. Az aszfalton egy piszkos sáv marad, mely huszonnégy óra múlva teljesen eltűnik, s egy ködfolt lesz a terasz is, amelyet fantasztikus virágokkal és ismeretlen lázakkal aggattak tele. Ma délután már nem találnak itt semmit. (Világ, 1911. október 18.-Á, 579-580. old.) 48

Next

/
Thumbnails
Contents