Kosztolányi Dezső Pesten és Budán - Budapesti Negyed 61. (2008. ősz)

Budapest felett az ég

hogy már pirkadt is keleten s a szélben

a csillagok szikrázva, észrevétlen

meg-meglibegtek és távolba roppant

fénycsóva lobbant,

egy mennyei kastély kapuja tárult,

körötte láng gyűlt,

valami rebbent,

oszolni kezdett a vendégsereg fent, a hajnali homály mély árnyékai közé lengett a báléj, künn az előcsarnok fényárban úszott, a házigazda a lépcsőn búcsúzott, előkelő úr, az ég óriása, a bálterem hatalmas glóriása s mozgás, riadt csilingelés, csodás, halk női suttogás, mint amikor már vége van a bálnak s a kapusok kocsikért kiabálnak.

Egy csipkefátyol látszott, amint a távol homályból gyémántosan aláfoly, egy messze kéklő, pazar belépő,

melyet magára ölt egy drága, szép nő és rajt egy ékkő

behintve fénnyel ezt a tiszta békét, a halovány ég túlvilági kékét, vagy tán egy angyal, aki szűzi szép mozdulattal csillogó fejékét hajába tűzi

és az álomnál csendesebben egy arra ringó könnyűcske hintó mélyébe lebben

s tovább robog kacér mosollyal ebben, aztán amíg vad paripái futnak a farsangosan lángoló Tejutnak arany konfetti-záporába sok száz batár között, patkójuk fölsziporkáz.

246