Kosztolányi Dezső Pesten és Budán - Budapesti Negyed 61. (2008. ősz)

Budapest felett az ég

Szájtátva álltam

s a boldogságtól föl-fölkiabáltam, az égbe bál van, minden este bál van és most világolt föl értelme ennek a régi, nagy titoknak, hogy a mennynek tündérei hajnalban hazamennek fényes kőrútjain a végtelennek.

Virradatig

maradtam így és csak bámultam addig. Egyszerre szóltam: hát te mit kerestél ezen a földön, mily kopott regéket, miféle ringyók rabságába estél, mily kézirat volt fontosabb tenéked, hogy annyi nyár múlt, annyi sok deres tél és annyi rest éj

s csak most tűnik szemedbe ez az estély? Ötven,

jaj, ötven éve - szívem visszadöbben - halottjaim is itt-ott egyre többen - már ötven éve tündököl fölöttem ez a sok élő, fényes égi szomszéd, ki látja, hogy könnyem mint morzsolom szét. Szóval bevallom néked, megtörötten földig hajoltam s mindezt megköszöntem. Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem s azt is tudom, hogy el kell mennem innen, de pattanó szívem feszítve húrnak dalolni kezdtem akkor az azúrnak, annak, kiről nem tudja senki, hol van annak, kit nem lelek se most, se holtan.

Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak, úgy érzem én, barátom, hogy a porban, hol lelkek és göröngyök közt botoltam, mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak vendége voltam.

1933

{ÖL, 583-588. old.)

247