Kosztolányi Dezső Pesten és Budán - Budapesti Negyed 61. (2008. ősz)

Budapest felett az ég

Nyári panoráma

S

ajog a szemhéjam. Úgy fekszik rajta a melegség, mint az ólompénz.

A halott szemére szoktak tenni ilyen nehezéket, de annak már nem fáj. Felnyitom a szemem az égre, mely reménytelenül kék, üres, semmit ígérő, aztán lecsukom újra, csüggedten. Eszembe jut, hogy a latinok azzal kínozták elfogott ellenségeiket, hogy levágták mind a két szemhéjukat, megláncolták őket, arccal a nyári nap felé, hogy belenézvén, vakuljanak meg. Mire leáldozott a nap, a katonák arca barna volt az aludtvértől, és már nem látták a csillagokat.

A hőségben mindig trombitalármát lehet hallani künn a homokon, vörös pagonyokban, mezőn, a nyár fújja kövér aranytrombitáit.

Ha 37 fok meleget mutat a hőmérő, akkor a természet beteg, hagymáza van, és dühöng. Ez az ember rendes hőmérséklete. De az ember forróbb nála, s a levegőnek és víznek megárt ennyi hőség. Hallgatunk egy tüzes, füllesztő szellőt. Mit mond? Nem érteni, félrebeszél. A gyöp zöld haja borzongva élére szökken. Mit lát álmában a göthös föld, milyen víziót és rémeket? Patak mellé futunk, belenyújtjuk kezünket, de a hullám meleg lötty, békák fürödnek benne, s akadozva csörgedez a sással fedett, virággal szegett partok közt. Szapora, határozatlan a természet érverése. Aszpirint, hideg borogatást rendelünk neki.

Budapesti dél. Csak az aszfaltforrasztó kazánok fölött észlelhető a fölfelé illanó levegő mozgása, melyet két hőség kerget, a nap és a kazánban izzó parázs melege. Csúf, görbe utca sütkérezik a verőfényben. Szegény és kopott, de most rongyaival, zöld ablakaival, sárga tűzfalaival kivirágzik, és festői színpompában tündököl. Soha ilyen színeket nem láttam még. Akár búzatáblák mellett haladnál a magyar alföldön, pipacsok, gyermekláncfü- vek, búzavirágok mellett, az utca róna festéktálcájáról csen színeket, és a

234