Kosztolányi Dezső Pesten és Budán - Budapesti Negyed 61. (2008. ősz)

Budapest felett az ég

rongyok utánozzák a virágokat. Emberek tűnnek föl, kiket eddig csak éjfélkor láthattam, de most a nap rájuk szögzi ijedelmes fényszóróját, és megvilágítja a budapesti nyomorúságot, az éheseket, púposokat, sántákat, a kóchajú éjszakai leányokat is, kik egy bérkocsin hajtanak, mint az elátkozott királykisasszonyok.

O, a nagyváros undok állati élete. Minden érzékemet megrohanja a szín, a szag, az íz, a tárgyak mocskos, sima vagy ragadós volta. Némely ház friss kenyérpárát küld felém, a mészárszék véres, nyers húsbűze orromba nyilall, az egyik kereskedés olajszagú, a másik cipőszagú, harmadik régi nadrág- szagú. Soha ilyen érthetetlennek nem tartottam, hogy az emberek esznek. Van étvágyatok? Minden vendéglő tele van. Cepelik már a jeget, húst, kenyeret, a szakács fehér sapkában forgolódik a tűzhely körül. Reszketve nézek egy munkást, ki hosszú, forró kolbászt emel szájához. Csak nem eszi meg? De, megeszi, nagyokat nyel, a zsír a szája két szélén végigcsorran.

Ebben a kiskocsmában nyitott ingmellel, verejtékezve alszik egy fiú, pohár vörös bor előtte. Vajon hol járhatott az éjjel? Egymás mellé préselve minden kávémérésben budapestiek ülnek, sárga arccal és sárga szájjal. így tömegben csak húsnak érzem az embert: ötven-, hetven-, nyolcvankilós hústömegnek. Annyian vagyunk itt mozgó húsok, hogy megborzadok. Mi lenne, ha ez a sok émelygő, szerves élet, ez a sok kovász, kocsonya és pép, ez a sok ínség és szenny egyszer föltámadna, a lakásokban tábort ütnének a baktériumok, s a királyi délben bevonulna fényes kíséretével a járvány?

Nagyvárosi dél, te vagy a kísértetek dele. Éjfélkor csak vidékre, falukra, tanyákra járnak e kísértetek. Itt akkor tűnnek föl, mikor a nyomor kirakatát a nyár ezer ívlámpa erejével fölragyogtatja. Budapestet ilyen pillanatban ismerni meg. Eltakarom az arcom, oly nagynak és sötétnek látom. Félek tőle.

{Pesti Hírlap, 1923. július 15.-//, 173-175. old.)

235