Kosztolányi Dezső Pesten és Budán - Budapesti Negyed 61. (2008. ősz)

Alakok

- Úgy kapom. Vannak házaim. Egy helyütt kenyér, másutt főzelék, sajtmaradék, a piacon egy-egy alma. A pénz ruhára kellene. Ezt a csizmát is öt pengőért vásároltam. Csak ilyen rongyos ne volnék. (Kitárja karjait s a madárijesztőruha, mely csupa férc; szétnyílik, látni lehet mellét, hónalját, meztelen testét, ahogy az Isten megteremtette.)- Mi ez itt?- (Fölrakarjajobbkarját.) Még tizenhat esztendős koromban rajzolta ide egy barátom. (Kék tetovált szív, középütt a születési éve, 1812, fönn egy kifli és egy császárzsemlye, alatta két keresztbe tett fakanál, mint céh-jelkép.)- Miért?- Szokás. Akkor fájt, megdagadt, három napig dolgozni se bírtam. De jó, hogy itt van. Legalább tudom, hogy valamikor pék voltam. (Megint könnyezik.)- Nincs fia, rokona?- Senkim a világon. Csak a jó Isten. (Nur der liebe Gott.) Csak a jó Isten... (Akivel senki se törődik a földkerekségen, semmiféle támogató és istápoló, annak a legelőkelőbb pártfogója van, akihez a királyok is térden állva imádkoznak. Károly bácsi a tavaszi égre emeli kék szemét. Háláról, kézcsókról, könnyekről beszél. Milyen regényes, milyen középkori minden koldus, milyen nyugodt. Tudja, hogy lejjebb már nem kerülhet s ez valami fönséget ad neki, valami nagy-nagy békét. Lassan kifelé ballag. Nem siet. Elért oda, ahová kellett. Kikísérem, hogy a kutya le ne húzza, mert az az orrával már megszimatolta, hogy kiről van szó s valami évezredes gyűlölettel vicsorítja fogát. A kutya az állatok közt a nyárspolgár.)

(Pesti Hírlap, 1927. március 13. -B, 204—207. old.)

122