Kosztolányi Dezső Pesten és Budán - Budapesti Negyed 61. (2008. ősz)

Alakok

bejöttek ide, kócosán, pongyolában, a környék összes női talán ez éjszakai boldog zűrzavarban, együtt és egyek, mert a nők benső, közös ügyüknek tekintik a szülést, ősemberi ösztönnel igyekeznek segíteni egymásnak, minden társadalmi ellentét eltűnik akkor, mikor erről van szó. Lám, a cseléd is, ki máskor csak cseléd, összefont karral, gyönyörködve nézi a jelenetet. Milyen öntudatosan, büszkén, hetykén, fölvetett fejjel járnak a nők a szülő házban, alig egy megvető oldalpillantást dobva felénk. Lesütött fejjel állunk, törpeségünk tudatában. Igazuk van. Mit is értünk mi az élethez, szegény férfiak.

A csinos, parkettes szoba lázasan fel van dúlva. Idilli rendetlenség mindenütt. Fehérneműk a díványon, székeken, az egész szekrény tartalma szétrepült, hogy a csecsemő rendelkezésére álljon, s a földön egy lábas tej, mely kedves jelképként végigcsorgott a fakockákon. Tej és áldás. Az orvos kezeli az anyát, kinek ötödik gyermeke született. Mosolygó könnyedséggel beszéli el részleteit, mintha egy ozsonnát beszélne el, s bizonyos lenézéssel is, mert férfiak vannak itt, kik zavart áhítattal mindnyájan az édesanyjokra gondolnak. Tudjátok is ti, és te is, orvos, micsoda ez, hiszen te is csak férfi vagy. De mindaddig nem távozunk el, míg meg nem érkezik a bába. Nem a régimódi, kövér bába, hanem a modern, tudományosan képzett madám. Karcsúan, elegáns kabátban, kedvesen, mindentudóan libben a szobába, s topog hócipőjében, balogul és mégis kecsesen, mint egy albatrosz. Szóval, megint egy nő. Most már igazán feleslegesek vagyunk. Derűsen megyünk tovább az örvendő házból, s míg az autó sötét utakon kanyarog lefelé, az ablakát jéghártyával bevont fák verdesik, üvegzajjal, úgy rémlik, hogy halljuk az angyali szózat zengését, a „megszületett” roppant dallamát, az örömöt és pozitívumot, a sok-sok negatívum után. Ez szép volt, ez szép volt.

Háromnegyed négykor, alig hogy visszajutunk, új eset, lúgmérgezés. Erzsébet királyné út.

Amikor a mentőorvos — sebesen - belép a konyhába, két kisgyerek ott ácsorog, s egy asszony hangosan sírva fakad.

Ez is szokott jelenség. Az emberek a szerencsétlenség megtörténte után lassan beletörődnek abba a gondolatba, hogy hozzátartozója kárt tett magában, de a tragédia tudata csak akkor ér, világosan, agyukba, mikor mozisze- rűen megérkezik lapos, aranyzsinóros sapkájában a mentőorvos, ki a segítséget hozza. Furcsa, de így van.

Bizony, borzasztó nyomortanya ez. A konyhában pár órával ez előtt, még négyen aludtak. Este mostak. A teknő káváján van a barna bögre, melyből a harminckét éves napszámos körömcseppig kiitta a lúgot, mintha nagyon ízlenék neki.

112