Emancipáció után II. - Budapesti Negyed 60. (2008. nyár)

SAJTÓ ÉS IRODALOM HATÁRÁN - ÁCS GÁBOR: Kiss József irodalmi indulása

kifakadásából értesülhetünk, aki egyenesen beismeri a kérdésességet, majd kifejti esztétikai érrelmező elveit, amelyek e verssel 27 nem boldogulnak. Szerinte a verset, annak értelmezhetőségét a költő személye, életeseményei teszik megközelíthetővé. Valójában az életrajzi indíttatások egy nem teljesen elérhetetlen filológiával nyomon követhetők, de e vers felé ez a felfogás csak nehezen eredményre vezető olvasási strarégiát közvetítene. Mint később látni fogjuk, ha meg is fejtenők a költő életében felbukkanó múltbeli, költészetet zaklató hangokat

28 és egyebeket, az nem sokra vezetne, hiszen jelenleg éppen azt próbáljuk megérreni, hogy egy ilyen vers megléte milyen művészi hátteret jelenthet a költő további életművében. A bevezető nyolc versszakban egy külső helyzet, egy kibontakozó válság, kedélyre települő lelki nyomorúság képi, belső tájat kialakító víziói a hátterei a legszebb, zengő 27 „[...] épp úgy csak ideának tarthatnók az Ábrándot. [D]e vonatkozásai elmosódottak, itt csak azt sejteti a költő, hogy múltja nyomását lelkéről le nem hazudhatja, de hogy mi az, hogy az a dal, melybe a múltból egy borongós bús árnyék vegyülne, mely szárnyán kínt és gyűlöletet hord: miről szólana, azt nem tudjuk, mint azt se, hogy miért szólott így a gyermekhez: »Ó gyűlölj te is mint a többiek!.,,« [Vjalóban mindaddig tapogatózás, akár: kontárság marad Kiss lyrájának a vizsgálása, míg maga a költő életét teljes részletességgel és őszinteséggel valakinek el nem beszéli, vagy pedig az ígéretét, hogy memoiret ír, be nem váltja. A tördelt szomorú hangok ahogyan ő maga lyrai költeményeit nevezi, ezentúl is borús, homályos hangulatokkal hatnak; hangulattal, melynek indokát e kérdésünkben kell keresnünk: miért is nem tárta föl Kiss nyíltabban szívét, miért is hallgatta el a legszebb tragoediákat, melynek hőse maga volt!" dalával megszólaló költészetnek, s a nyomasztó lelkiállapot fokozatos alászálló zuhanásában már a feledésre buzdít, de nem a megpróbálratások jótékony, gyógyító alámerítésére, mert az maga lehetetlen: „Melynek nyomását - bárminr akarom, / A lelkemről le nem hazudhatom", hanem éppenséggel az üdv és boldogság állapotának megszüntetésére buzdít: „Lányka a szerelmét, a költő dalát, /Sa szív elfelejti maga-magát!" A lányka és a költő közti kapcsolat, a lánykától felé irányuló szerelem, míg a költő a maga költészethez való, felfelé, képzeletbeli tájak idillje felé irányuló viszonyulásával kettejüket így egyetlen szívnek érezve elfogadja ezt. A múltbeli hangok és a zengő dal között az előbbi a győztes, aminek beismerése egy kérségbeesett, beletörődésre szólító felkiáltásban tör elő: „0 gyűlölj te is, mint a többiek!" Ez a rómeói „haljunk együtt", a szerelmeseknek a halálban egyesítő összefonódására való 28 A „hangot a múltból" könnyen rendelhetnénk az Egy ref. lelkész emlékezetéből ismert gyermekkori gúny mellé, habár zsidó sértettségének a költő nem gyakran, mindössze két versében ad hangot: az Új Ahasvérben (1875), bár magát a motívumot többször használja, önálló versben mint alapgondolat itt jelentkezik Temesvárra költözése előtt, valamint Az ár ellen című művében (1882) a tiszaeszlári vérvád idején. E két eset egészen konkrét panasza itt nem lelhető fel, és Glatz Károlyban 1906-ban, tanulmányának megírása idején fel sem merül e lehetőség, ami e korban természetes, de művészi felfogásának is a következménye: „És a kicsi ember óriásit nőtt egy pillanat alatt, megnövelte annak a percnek a harmóniája, mikor mindenki érezte, hogy a művészetben nincs zsidó, nincs felekezet, csak művészet és ember", írja a Legendák a nagyapámról megjelenése kapcsán. Glatz Károly: Kiss Józsefről. In: Népművelés, 1911. 6. sz. 327. old.