Emancipáció után II. - Budapesti Negyed 60. (2008. nyár)

ÉLET, TÉR - S. NAGY KATALIN: A képzőművészpálya mint asszimilációs lehetőség a 19. század végén, 20. század elején

mellett leginkább német főiskolákon, német mestereknél sajátították el a szakmát, elsősotban Münchenben. A korabeli sratisztikák a zsidóságot vallásként és nem etnikumként tüntetik fel. A 19. századi liberális polirikai erők küzdöttek azért, hog)- a magyar társadalom a zsidóságban ne etnikai kisebbséget lásson. Az izraelira vallásban szülerett képzőművészek-más szakérrelmiségi csoporrokhoz hasonlóan - önmagukat egyenrangúnak tekintették a más vallású magyar művészekkel, és többségükben nem ismerrék el a vallási és kulturális hagyományokból következő, menralitásokban és szokásokban megmutatkozó különbségeket. Nemcsak az ügyvéd, orvos, egyetemi oktató, mérnök s más szakérrelmiségi, hanem a képzőművész pályákra lépő zsidó fiatalok számára is a válaszrott pálya a társadalmi, kulturális és ezen belül a nyelvi asszimilációr jelentette. Az asszimiláció reménye a reljes egyenrangúság, egyenjogúság, a magyarsághoz integrálódás reményét testesítette meg. 1867 és 1919 között a képzőművész pálya nyitott a magyar zsidók, a korabeli szabadelvű megfogalmazás szerinr az izraelira vallású magyarok előtt. Még az 1900-as évek elejétől is így van, az egyre gyakoribb antiszemita megnyilvánulások ellenére is. A vallásos zsidó képzőművészet után megszülető világi képzőművészet a 19. század első felében még a hagyományos zsidó témákhoz kötődik, a festmények tárgya a családi vallásosság és a bibliai történetek (például a holland Jan Voerman, 1799-1882, a lengyel Maurycy Gottlieb, 1856-1879). A magyar Adler Mária Farkas István 1930 körül Berényi Róbert rajza