Emancipáció után II. - Budapesti Negyed 60. (2008. nyár)

ÉLET, TÉR - S. NAGY KATALIN: A képzőművészpálya mint asszimilációs lehetőség a 19. század végén, 20. század elején

Önarckép - stúdium (papír, szén 520x420 cm) 1926-28 Farkas István műve (Budapest, 1887-Au schwitz, 1944) magántulajdon 1880-ban a zsidók 56,3 százaléka, 1900-ban 71,5 százaléka, 1910-ben 76,9 százaléka (Budapesten 90,1 százaléka!) vallotta magát magyar anyanyelvűnek. „Magyarország az asszimiláció mintaországa" - állapítja meg a századfordulón a magyar származású cionista ideológus, Max Nordau. Az 1867-es kiegyezés utáni évtizedekben az egyenjogúság ígérete a zsidóság körében rendkívüli rársadalmi mobilirásr idéz elő. Az asszimiláció sikertörténete azt jelenti, hogy bekerülhernek az addig elzárt érrelmiségi foglalkozásokba, felemelkedhetnek a középosztályba. A beilleszkedés útja a tudásfelhalmozáson kereszrül vezethet. Gzigány Dezső apja még bádogosmester, Schönberger Armand apja szegény falusi hitközségi tanító, Friedbauer Béla apja vidéki szobafestő, Bokros Birman Dezső apja cipész, hog)- csak néhány példát említsek. A fenti adatok és idézetek is bizonyítják, hog)- az 1860 után, s különösen az 1880-as években született izraelita vallású magyarok körében népszerűvé válnak az addig vállalhatatlan képzőművészeri pályák. Fogalmazhatunk úgy is - és ez is igaz -, hog)' az 1860 után, s különösen az 1880-as években született képzőművészek körében magas az izraelita vallású magyarok aránya. Festőnek, szobrásznak lenni az Osztrák-Magyar Monarchiában a 19. század második felében a modern értelmiségi foglalkozások körébe a felemelkedést jelentette. Más szabadfoglalkozások művelőihez hasonlóan, a képzőművészek is a pesti és a bécsi tanulmányok 2 Zeke Gyula: Statisztikai mellékletek. In: Hét évtized a hazai zsidóság életében. Budapest, Magyar Filozófiai Intézet, 1990.187. old.