Emancipáció után II. - Budapesti Negyed 60. (2008. nyár)

SAJTÓ ÉS IRODALOM HATÁRÁN - PREPUK ANIKÓ: A neológ sajtó a zsidóság társadalmi befogadásáért a 19. század utolsó harmadában

másképp, mint az emancipáció árnyoldalaként értékelni. Az említett cikkek szerzői is elismerték, hog)" 15 év rendkívül rövid idő ahhoz, hog)" eg)" új jogi norma mélyreható társadalmi változásokat idézzen elő. A magyar állapotokon tehát még nem kérhető számon a francia vag)" a német zsidóság előrehaladása, hiszen a nyugat-európai hittestvérek több mint fél évtizede gyakorolják a polgári jogokat. A vallási egyenjogúság hiányának társadalmi következményei Jóllehet a tiszaeszlári vérvád által keltett szélsőségek hatása néhány év alatt eltűnt, a pert követően létrejött Országos Antiszemita Párt működése sem bizonyult hosszú életűnek, a zsidóság társadalmi befogadásának értékelésében a következő években sem történt pozitív irányú elmozdulás. A társadalmi emancipáció nem megfelelő mértékű előrehaladását mindenekelőtt a jogi emancipáció befejezetlensége, az a tény exponálta, hog)' a zsidóság egyem polgári jogainak 1867-ben történt elismerését nem követte a felekezet bevetté nyilvánítása, a vallás „törvényes oltalom alá helyezése". Ez a tény nemzetközi összehasonlításban is figyelmet érdemel, hiszen az európai államok többségében a zsidóság egyszerre nyert egyéni és vallási egyenjogúságot. Ausztriában ugyan elválasztották az emancipáció két formáját, az egyéni jogok 1867-ben történt deklarálását azonban már 1868-ban követte a vallás egyenjogúsítása. Eltekintve Oroszországtól és Romániától - Magyarországon alakult ki legnagyobb időbeli eltérés a zsidó polgárok és a felekezet emancipálása között, ami azért figyelemre méltó, mert a zsidók polgárosítása terén az ország a század első felében az európai élbolyban haladt. Az izraelita felekezet a bevett és tűrt vallások hazai hierarchiájában sajátosan köztes helyet foglalt el,

47 amennyiben formailag a tűrt vallás kategóriájába tartozott. Tényleges helyzete azonban a század második felére messzemenően különbözött az A nyugat-európai emancipációs viták dokumentumait Id. Mendes—Flohr—Reinharz (ed.): /'. m. A hazai vallásfelekezetek jogállását a bevett és tűrt vallások rendszere határozta meg, amelyet a törvényhozás, a társadalom szokásjoga és az állami rendeletek együttesen hoztak létre a 19. századra. Bár bevett vallásnak a törvény csak az unitáriust nyilvánította 1848-ban, a köztudomás alapján annak számított a katolikus, a görögkeleti, a református és az evangélikus vallás is. Múlt századi törvényeink anélkül használták a fogalmat, hogy tartalmát tisztázták volna. Egyetlen kísérlet erre 1887-ben történt, amikor Trefort kultuszminiszter, a római katolikus vallás bevett jellegét bizonyítandó, rendeletben határozta meg, miszerint a „»bevett vallas« kifejezése közjogilag a vallásnak törvényes oltalom alá helyezését, jogainak törvényes védelmét és biztosítását jelenti; továbbá hogy a vallás bevételével az illető hitsorsosok mindenkor bizonyos vallási, vagy politikai jogok élvezetében részesíttetnek". (Ld. az 1887. évi 2435. sz. vallásos közoktatásügyi minisztériumi rendeletet.) A múlt századi vallási hierarchiát elemző Péter László értékelése szerint „ez a definíció túl laza volt és annak is kellett lennie; bármely szorosabb meghatározás alkalmazhatatlan lett volna. A szokásjog tipikus termékeként ugyanis minden bevett vallás helyzete eltért a többiekétől". In: Péter László: Az állam és az egyház viszonya és a civil társadalom Magyarországon: történeti áttekintés. In: Századvég, Új Folyam 4,1997, tavasz. 14-15. old.