Emancipáció után II. - Budapesti Negyed 60. (2008. nyár)

SAJTÓ ÉS IRODALOM HATÁRÁN - PREPUK ANIKÓ: A neológ sajtó a zsidóság társadalmi befogadásáért a 19. század utolsó harmadában

tos változás és átalakulás képességét emelte ki, amelynek során „a legkülönbözőbb népfajokból, felekezetekből, barbár és művelt törzsekből újonczozta magát a magyar". Az antiszemiták által alkalmazott faji definícióval a kultúrnemzet fogalmát állította szembe: ha magyar az, aki nyelvre, nemzetiségre, nemzeti érzésre nézve annak vallja magát, a nemzethez tartozást nem lehet egyes hitvallások és etnikumok kizárólagos kiváltságának nyilvánítani. A zsidóságnak ezért éppúgy joga és kötelessége a magyarosodás, mint a bevándorolt örményeknek, görögöknek, katolikusoknak vag)" reformátusoknak. Mindezt történeti érvekkel, az ezeréves közös múlt tényeivel támasztotta alá, értelmetlennek ítélve a „jöttment" kifejezés alkalmazását eg)" olyan népcsoport esetében, amely bizonyíthatóan a korai időktől élt az országban. Acsády az emancipációt az elnyert jogok és a kötelességek összefüggésében szemlélte. A jogosítványok közül az egyéni politikai jogokat, a szabad vallásgyakorlat, a szabad letelepedés, a pályaválasztás, az ingó- és ingatlan vagyonszerzés lehetőségét, a kötelességek közül „az államhoz és a nemzethez való ragaszkodást", a közteherviselést, a tan- és védkötelezettséget emelte ki. E jogok és kötelességek gyakorlati érvényesüléséhez mindkét közeg felelősségét és átalakulásának szükségességét hangsúlyozta. Úgy vélte, a zsidók valódi hibái nem azok, amelyeket az antiszemiták rónak fel, hanem azok, amelyeket a korábbi üldözés és elnyomás alakított ki. Nem a fajban vag)' a vallásban, hanem a gettóban gyökereznek azok a hiányosságok, amelyek „a társadalmi és az üzleti érintkezésben, a szokásokban, a modorban és a külsőségekben nyilatkoznak meg",

41 s nem az állampolgári kötelezettségek teljesítésekor. A zsidóban még gyakran érezhető a felszabadult rabszolga, a parvenu, amiért környezete joggal vádolja tolakodással és hálátlansággal. Acsády azonban bízott abban, hog)' a szabadság és a művelődés nagyobb önmérsékletet és tapintatot alakít ki bennük jogaik gyakorlásakor, a politikai egyenjogúsítás mégis csak akkor járhat együtt az óhajtott „társadalmi összeolvadással", ha a többségi társadalom is elfogadja azt. A szerző a problémák gyökerét abban látta, hog)' jóllehet az állam emancipálta a zsidókat, s „meg is követeli tőlük, hog)' a szabad ember komoly önérzete felébredjen leikökben",

4 a társadalom nincs tisztában a jogi egyenlőség következményével, s az együttélés korábbi mintái alapján elvárja, 40 Acsády a zsidóság ezeréves jelenlétéről ír, s a honfoglalásig vezeti vissza a zsidóság hazai történetét. A zsidó-magyar közös honalapítás gondolatát az ún. kazár-elmélet foglalta össze, amelyet Kohn Sámuel történész-rabbi fejtett ki a magyar zsidóság történetét 1526-ig taglaló munkájában. Az elmélet több vonatkozásban a korszak romantikus eredetmítoszaihoz hasonló. Mivel primer források nem igazolják, hogy a honfoglaló magyarokhoz csatlakozó kazár törzsek zsidó vallásúak lettek volna, a történetírás a századfordulóra a legendák közé utasította az elképzelést. Kohn Sámuel: A zsidók története Magyarországon. A legrégibb időktől a mohácsi vészig. Budapest, 1884.12-46. old. Az elmélet recepciójához ld. Prepuk Anikó: A zsidóság a Millenniumon. In: Századvég, Új Folyam 17, 2000. nyár. 92-93. old. 41 Acsády Ignácz: Zsidó és nem-zsidó magyarok, I. m. 34-35, old. 42 Uo. 35. old.