Emancipáció után II. - Budapesti Negyed 60. (2008. nyár)

ÉLET, TÉR - PEREMICZKY SZILVIA: Az emancipáció utáni Finde siecle - Budapest és Gustav Mahler

sadalomnak is kisebb szegmensét érinti, ami viszont egybecseng azzal a ténnyel, hog)- a zsidó társadalmar (sem) lehet egysé­ges, homogén egésznek tekinteni. Némileg leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hog)- a mo­dernizációs munka zömér a zsidó és külföldi polgárság, a felső ariszrokrácia hajrotta vég­re, a vékony, de jelentős magyar polgári ré­teg fontos közreműködésével. Ebből a fo­lyamarból a magyar nemesség szélesebb rétegei is kivehették volna, de végül nem vag)" csak mérsékelren vették ki részüket, és nem vag)" csak mérsékelren leherett ré­szese a kispolgárság, a parasztság és a mun­kásság-függetlenül felekezeti, nemzeti ho­vatartozásától. A magyar zsidóság részvérele a magyar modernizációban már a reformkor idején el­kezdődött. Lőw)' Izsák (1793-1847) példá­ul a Károlyi grófoktól 1835-ben megvásárolt pusztán alapította meg bőrgyárát, és a körör­re létrejövő városr Újpesrnek nevezte el. 1839-ben alapította Farkasházi Fischer Mór (1800-1880) a herendi porcelángyárat, 1822-ben alakult a „Deutsch és Fia" cég, amely a báró Hatvany-Deutsch család cu­korgyárainak volt az elődje. Osrreicher­Mannes József (1756-1832) orvos pedig megalapította Balatonfüred települését és a füredi szívkórházán A századforduló több neves zsidó kapita­lista vállalkozásának kezdetei is erre az idő­szakra nyúlnak vissza, sőt, a Wahrmann-di­naszria első ismerr ragja, Izidor 1755-ben > 18 már Óbudán született. Klasszikus self­made man törréner a cseh—morvaországi erederű Kner Izidoré, a híres nyomda alapí­tójáé, a nyugat-csehországi erederű Lánczy Leó bankvezéré, akir a Tanácsköztársaság idején bebörtönöztek, vag)" a szintén cseh-morva területről származó Kornfeld Zsigmondé. Kornfeld iskolapéldája a mű­vészetekre, kultúrára érzékeny nagypolgár­nak, nemesnek, ezen belül a zsidó nagypol­gárnak, aki az itáliai reneszánsz elhivatott rajongója és ismerője, Goldziher, Marczali, Kármán Mór mecénása. 1 Nevéhez fűződik a Hitelbank létrehozása, a tőzsde felvirá­goztatása és magyar nyelvűvé tétele, vasút­vonalak építése, emellett az irodalom sze­relmese, Petőfi Szeptember végén című köl­teményét is németre fordírja. Fia, a katoli­kus hitre térő Móric Bethlen híve, -à Magyar Szemle és 1938-ban a németellenes konzer­vatív Magyar Nemzet kiadója volt. Az Egye­sült Államokban élő fia egyízben megemlí­tette, hog)" nagyapja egyszer a Nyugata: is megmentette a csődtől, és pénzzel támo­gatta a nagybeteg Adyt. Hasonló támoga­tásban részesük Babits is. A fenti felsorolásból kitűnik, hog)" a zsidó nagypolgárság túlnyomó része cseh-morva és ausztriai erederre tekint vissza, és több­ségük a 19. század első évtizedeiben érke­zett Magyarországra. Ez mintegy igazolja azt a tézist, hog)" a 19. századi magyarországi zsidóság a német kultúrához asszimiláló­dott, akárcsak a szintén cseh-morva terület­ről származó Gustav Mahler. A Mahler né­metsége elleni tiltakozás hátterében tehát 18 Uo. 214. old. 19 Uo. 164. old. 20 A Kornfeld család, de mindenekelőtt Móric munkásságának megismeréséhez ld. Széchenyi Ágnes: Kornfeld Móric: Trianontól Trianonig. Budapest, Corvina, 2006. A könyv, amely Kornfeld írásait, leveleit tartalmazza, hiánypótló, nemcsak a Kornfeld család történetének, hanem a magyar kapitalizmus, nagypolgárság történetének szempontjából is.

Next

/
Thumbnails
Contents