Emancipáció után II. - Budapesti Negyed 60. (2008. nyár)

ÉLET, TÉR - GERHARD J. WINKLER (KISMARTON/EISENSTADT): Joachim József és Goldmark Károly

A Sába királynőjével - amely alapjában véve persze zeneileg is igazi, kosztümös nagyopera - Goldmark ráérzett a kor igényére; ez a mű az Oszrrák-Magyar Monarchia szellemi fiziognómiáját is tükrözi. Keleries színezetű, dús hangzásvilágával zenei pandanja Hans Makart buján egzotikus, nagyszabású festményeinek, és fontos dokumentumát képezi a 19. század végi historizmus osztrák-magyar válfajának.

23 Goldmarknak tudniillik szerencséje volt: pontosan a megfelelő nemzedék tagjaként vándorolt be Bécsbe, amikor a sikerét szárnyára kapó kulturális áramlat még éppen csak kezdett kibontakozni. Merr bár a századvégi Bécs zenei „establishment"-jének tagjai - Goldmark mellért Brahms és Hanslick - maguk is kívülről vándoroltak be, épp jókor, a dönrő pillanatban érkezrek meg ahhoz, hog)- még „úttörőként" léphessenek fel. (A „fiúk" generációjár képező, 1860 körül született bevándorlók lesznek azután majd azok, akik a zenei haladás jegyében épp ezek ellen az „apák" ellen - az „establishment" ellen, ahogyan Kari Schorske mondaná

24 - fognak lázadni: Hugo Wolf, Gustav Mahler.) A Pángstrasse kiépülésének kora egyben az az időszak, amelyben Bécs mint zenei központ is megkapta máig érvényes fazonját: „külsőleg" az új Udvari Operaház (a mai Staatsoper) és a Musikverein a Ringstrasse-korban épültek, „belsőleg" pedig a klasszikusokról alkorott, hagyományos polgári eszmény és a klasszikus repertoát ugyancsak ekkor nyerte el máig meghatározó körvonalak. Igaz, a Sába királynőjével Goldmark a zenei „haladás" harcosának számított. A kritikus Eduard Hanslick egy helyűn még a „disszonancia kriályának" is nevezte - minden teketória nélkül a wagneriánusok körébe utalva őt. Csakhogy Goldmark sohasem törődött a Bécsben is dúló zenei pártoskodással; arra törekedert, hog>" a pártokon kívül saját, harmadik utat járjon, és mindenkitől elleste, amire szüksége voir - Wagnertől is. Goldmark egyébkénr Bécsben már az 1860-as évek elején síkra szállt Wagnerért, jóval azelőtt, hogy a „fiúk" nemzedéke halványává emelte volna a bayreuthi mestert, akinek nevével zászlajukon 1880 körül az „esrablishmenr" ellen indultak harcba. Ha elolvassuk Goldmarknak a budapesti Magyar /Miami Operaház archívumában őrzött, kiadatlan írásait, meglepődve tapasztalhatjuk, hogy ő tulajdonképpen Mendelssohnt és Schumannt tekintette példa27 képének, és őket követte. Goldmark egyike volt Bécsben azoknak a komponistáknak is, akik Brahmsor megelőzően ismer ápolrák 23 Erről Döhring, Siegharl: „Carl Goldmark" címszó, Die Königin von Saba. In: Dahlhaus, Carl (Hg,): Pipers Enzyklopädie des Musikthealers. 2. kölet: Donizetti -Henze. München, 1987. 782. old. 24 Schorske, Carl E.: Fin-de-Siècle-Vienna. Politics and Culture. Cambridge, 1981. 24. old.; ugyancsak erről: Johnston, William M.: Österreichische Kulturund Geistesgeschichte. Gesellschaft und Ideen im Donauraum 1848 bis 1938. Wien, 2

1980. 25 Hanslick, Eduard: Orchesterconcerte 1889. In: Die moderne Oper 6. Teil. Berlin, 1890. 270. old.; vö. Gral, Harald: Carl Goldmark. Beziehung zu den Zeitgenossen. In: Studia musicologica, 38 (1977), 373. old, 26 Goldmark: /'. m. 77. és 80. old. 27 Carl Goldmark (1830-1915) kiállítási katalógus. 9., 40. és 55. kat.sz.; vö. még Winkler, Gerhard J.: Carl Goldmark und die Moderne: In: „Denn in jenen Tönen lebt es". Wolf gang Marggraf zum 65. Weimar, 1999. 229-243. old.