Emancipáció után II. - Budapesti Negyed 60. (2008. nyár)

ÉLET, TÉR - GERHARD J. WINKLER (KISMARTON/EISENSTADT): Joachim József és Goldmark Károly

a klasszikus kamarazenei reperroárr: nevezetesen a vonósnégyest; önéletrajza ebből a szempontból dokumentuma annak a bécsi konszolidációs folyamatnak is, amelynek ő volt az egyik véghezvivője. S élete végén, amikor úgy érzi, a számára érthetetlen fiatalok félresöprik őt, attól sem riad vissza, hogy - alig hiszünk a szemünknek - honfitársár, Liszt Ferencet tegye meg minden zenei rossz okozójának. Zenéje „haladónak" tűnő felszíne alatt Goldmark ugyanis, szíve mélyén, nagyon hagyományos beállítottságú volt. „Mérsékelr" haladóként két szék között a pad alá esett: míg a hagyományőrzők a Wagner-pártiakkal való rokonszenv gyanújába keverték, addig a „fiúk" nemzedéke, kiváltképp Hugo Wolf, semmiképp 29 sem akarta ráütni a „haladás" bélyegét. Nem véletlen tehát, hanem nagyon is a dolgok belső logikájának felel meg, hogy Johannes Brahms nemcsak Joachim József bizalmár élvezte ennek ifjúkora óta, hanem Joachim és Goldmark közös ismerőse is volt (utóbbival még együtt is nyarak Gmundenben), miközben Goldmarkot zeneszerzőként talán nem annyira tarthatta nagyra, mint amennyire egyívású kolléga30 ként elfogadta őt. Brahms itt számunkra nem is saját személyében érdekes, hanem mint képviselője annak a Gründerzeitheh klasszikus rradíciónak, amelynek különbözőképpen, de Goldmark Károly és Joachim József is részese volt. íme, az asszimiláció mint „európai álom": Goldmark és Joachim zsidó életútjai a nag)' különbözőség ellenére is párhuzamosan haladnak, s afféle közlekedőedénykénr mintha még összekörtetésben is állnának egymással. A kettős portré mindeneserre megenged egy óvatos következtetést: úgy tűnik, az asszimilációs folyamat mindkét közös nemzedékbeli művészre hasonlóképpen hatott; mindegyikük nyilvánvalóan felelősséget érzett az iránt, hogy lojális, sőt aktívan támogató tagjává váljék az őt befogadó társadalomnak. Természetesen ez a - mindkettejük karrierjét hordozó - Gründerzeit-beh konszenzus rendkívül törékeny volt; az európai álom hamarosan szertefoszlott, amit a két művész, ha nem is fizikailag, de lelkileg meg kellett hogy tapasztaljon. Joachim meglehetősen korán így járt. Már 1850-ben ott látni az ő aláírását is azon a tiltakozó jegyzéken, amelyet a lipcsei konzervatórium tanári resrülere intézett Franz Brendelhez, a Neue Zeitschrift für Musik kiadójához, amiért folyóirarában kinyomtatta egy bizonyos K. Freigedank (K. „Szabadgondolat") zsidóellenes dolgoza31 tát. Ismeretes, hogy ez az álnév Richard Wagneré, és a dolgozar nem más, mint az ő súlyos köverkezményekkel járó írói terméke, a Zsidósága zenében. Wagner irt tulajdonképpen nem biológiai-rasszista érrelemben érvel („faj"-ról - franciául: race - majd csak később, Gobineau gróf nyomán beszél), et28 Uo. 236. old. 29 Graf: /'. h. 380. old. Wolf például nem találta Goldmark tehetségét elegendőnek ahhoz, hogy egy olyan drámai alapanyagnak, mint Kleist Penthesileáfi, zeneileg megfelelhessen. Wolf saját szimfonikus költeménye Kleist nyomán, a Penthesilea (1885) egyfajta reakciónak tekinthető Goldmark azonos című zenekari nyitányára (op. 31,1879). 30 Graf:/, h. 389. old. 31 Moser: /'. m. I. köt. 84. old. és II. köt. 62. old.