Emancipáció után II. - Budapesti Negyed 60. (2008. nyár)
SAJTÓ ÉS IRODALOM HATÁRÁN - PREPUK ANIKÓ: A neológ sajtó a zsidóság társadalmi befogadásáért a 19. század utolsó harmadában
ségével annak mozzanatait kívánjuk megragadni, hogyan lábalt ki a neológ zsidóság fiatal nemzedéke az 1880-as évek depresszív állapotából, s jutott el az 1890-es évekre egy pozitívabb önmeghatározásig. A társadalmi befogadás első mérlege Annak taglalása, miként valósítható meg a zsidóság társadalmi vag)"-a 19. századi szóhasználat szerint - „szociális" emancipációja, a törvény előtti egyenlőséggel kapcsolatos viták során kezdődött. Az emancipációról szóló diskurzust a reformkori, majd az 1867-es kiegyezést előkészítő politikai elit saját szempontjai szerint folytatta le, ezért a tárgyalások során mindenekelőtt a beilleszkedőkkel szembeni feltételek megfogalmazására, az egyenlő jogokért cserében elvárható magatartás meghatározására került sor. A zsidó emancipáció programját az elvi-liberális megfontolásokon túl a hazai polgárosodás gyakorlati szükségletei szülték: a hazai elitet a zsidóság lehetséges részvétele, anyagi és szellemi tőkéjének bekapcsolása az ország modernizálásába, valamint a magyarság létszámának növelésére irányuló törekvései tették érdekeltté az emancipáció és az asszimiláció ösztönzésében. 19 Ennek megfelelően a magyar politika vezető csoportjai a zsidók elé egy meglehetősen széles skálán mozgó feltétel- rendszert állítottak, amelynek közismert főbb elemei a nyelvi, kulturális magyarosodás, a nemzeti lojalitás kialakítása, valamint az ezt segítő vallásreform, a zsidó vallás törvények, a hagyomány elemeinek felülvizsgálata. Jóllehet a 19. század első kétharmada bőven kínált példát a keresztény többségtől eltérő vallású és kultúrájú zsidó csoportok elutasítására - gondoljunk a városi polgárság 1848-ra pogromokba torkolló, ellenséges magatartására, vag)" a megyei nemesség bizonyos rétegeinek permanens tiltakozására az emancipáció és a bevándor21 lás ellen -, a politika erőterében zajló viták természetüknél fogva nem fordítottak kellő figyelmet arra, vajon a felekezeti, kulturális és etnikai értelemben tagolt többségi társadalom jelen állapotában alkalmas-e egy kisebbség befogadására. Ha a kérdés egyáltalán szóba került, a liberális doktrína alapkövetelményeit szem előtt tartó emancipációs program kimondatlanul is egyfajta társadalmi automatizmus érvényesülésében bízott, amely szerint a fenti elvárások teljesítése maga után vonja a zsidó csopor19 Kecskeméti Károly: A liberalizmus és a zsidók emancipációja. In: Történelmi Szemle, 1982. 2. sz. 185-210. old,; Gerő András: Zsidó utak - magyar keretek a XIX. században. In: Uő: Magyar polgárosodás. Budapest, Atlantisz, 1993. 295-317. old.; Prepuk Anikó: A zsidó emancipáció a reformkorban. In: L. Nagy Zsuzsa Veress Géza (szerk.): Történeti Tanulmányok III. Debrecen, KLTE, 1994. 15-33. old. 20 Ezt az álláspontot Kossuth összegezte 1844-ben, amikor a szociális emancipáció összetett jelenségét csupán a beilleszkedők oldaláról szemlélve a kulturális beolvadás és a vallásreform követelményét fogalmazta meg, Kossuth Lajos: Válasz Fábián Gábornak. In: Pesti Hírlap, 1844. május. 300. old. 21 A városok reformkori és a forradalom alatti magatartására ld. Az 1843-44-es országgyűlés Karok és Rendek Naplója. Il-V. kötet. Pest, 1844; valamint Bernstein Ma:Az 1848-49-iki szabadságharc és a zsidók. Budapest, Múlt és Jövő Kiadó, 1988.
