Emancipáció után I. - Budapesti Negyed 59. (2008. tavasz)

KOR, ESZME TÖRTÉNET - KISS ENDRE: Civilizáció, emancipáció, liberalizáció

csolatának lehetetlenségét. A mítoszoktól való búcsúvétel nem indukál - mint ahogy az nembeli mértékben nem is csak egyszerűen szükséges lenne, de kifejezetten nélkülözhetetlen is - emancipatív fejleményeket. Az új mítoszok igazolják ezt, s mint ilyenek gondolatmenetünk fontos és frappáns bizonyítékai. Az, hogy Arthur Rosenberg Der Mythus ebes zwanzigsten Jahrhunderts című hírhedt munkája nélkülözi az emancipatív elemeket, aligha szorul bizonyításra (azt, hogy e mű még a „mítosz" definícióját sem elégíti ki, csak a teljesség kedvéért tesszük hozzá). Albert Camus műve, a Sziszifusz mítosza tudatos kísérlet a mítoszoktól való búcsú és az emancipáció egymásra vonatkoztatott problémáinak együttes elemzésére. Nagyszabású humanista kísérlet az emberi sors modernkori esszencialitásának mitológiai keretek közé helyezésére. E kivételes jelentőségű új mítosz azonban már olyan alapelveket tartalmaz, amelyek a szó szoros értelmében túl vannak azokon a koordinátákon, amelyek között az emancipációnak egyáltalán értelme van. Camus számára már csak olyan mítosz jöhet szóba a modernség felrételei között, amelynek semmiféle érintkezése nincs az emancipáció gondolatkörével. Ha mítosz, akkor már nem emancipáció, az emancipáció helyét az önként vállalt abszurd magatartás veszi át. Arthur Rosenberg és Albert Camus, de a két modern mítoszkoncepció is fényévnyi távolságokra vannak egymástól, egymással azonos irányba mutató konzekvenciáik ezért erősítik a közös tanulságokat. Ezek a közös tanulságok a mítoszoktól való búcsú és az emancipáció viszonyára vonatkoznak, s még az eddigieknél is informatívabban mutatkoznak meg Georges Sorel Uber die Gewalt című nag)- művében. Sorel - s a továbbiakban csak fő szempontunk ismertetésére korlátozódunk - már a modern Franciaország egész politikai terét olyannak látja, ahol a nembeli emancipációnak semmiféle lehetősége nem valósulhat meg, sőt, ha egyáltalán bármilyen címen szó is van az emancipációról, ez a legjobb esetben is csak - későbbi kifejezéssel élve - manipuláció lehet. A politikum bármiféle pozitív meghatározásáról csak akkor eshet szó, ha az emancipáció politikai, s ezáltal társadalmi megva- valósulásának lehetetlenségét már előfeltételként elfogadták. A mítosz itt artikulált új fogalma már mintegy magában is összpontosítja az emancipáció lehetetlenségének tézisét, s az elválás odáig meg)-, hogy az emancipáció explicit lehetetlensége része lesz a mítosz új fogalmának. Rosenberg, Camus és Sorel mítosz-felfogása (melyeket, mint némi meglepetéssel kellett megállapítanunk, az emancipáció szempontjából meglehetős egyetértés jellemzett) talán még arra az interpretációra is alapot adhat, amely az emancipáció fogalmát legalább annyira állítja a modernség értelmezésének középpontjába, mint amenynyire a mai diszkusszióban a racionalitás fogalma ott szerepel. Úgy gondoljuk, e gondolatmenet eddigi része kielégítően mutathatja meg, mit is értünk a racionalitás és az emancipáció közös vetületein, csak egymásra vetítve értelmezhető problematikáján. Az életreform-mozgalmak konkrét folyamataiban előrehaladó emancipációs folyamat történeti komponensei közül a civilizációs magaslat értelmezése már a kezdet kezdetén megjelenik. Történeti kulturális és regionális eltérésektől viszonylagosan