Emancipáció után I. - Budapesti Negyed 59. (2008. tavasz)

KOR, ESZME TÖRTÉNET - Kőbányai JÁNOS: A magyar zsidó értelmiség kialakulása

első zsidó irodalmi jelenlét emlékéhez kötődve (27 évről volt csupán szó) még ezekkel a szavakkal indította vállalkozását: „Czélja ugyanaz, mint az elsőnek volt. [Mármint az 1848-as Évkönyvnek - K. ].] Meghonosítani az írott magyar szót azon zsidó felekezetű családok körében, hol az élő magyar szó már régebben otthonos. Utat törni a magyar irodalomnak. Új olvasókat toborozni számára: fejleszreni a nemzeti öntudatot. Bizonyára nem a separatistikus czélok, amiknek a falra festett árnyékától egyik tekintélyes lapunk már eleve megijedt. A gondolatsor már itt elbizonytalanodott, illetve fölszívódott az általános alany használatában: hog)-15 év múlva a zsidó fórum megalapításában szerzett tapasztalat nyerjen igazi hasznosítást, ezúttal már az univerzális médiumban. Azaz a magyar irodalomnak általában toborozzon közönséget, és etnikai, felekezeti különbségek nélkül fejlesszen ki modern és nemzeti öntudatot. Kiss József, az egyik legjelentősebb modern magyar költő a reformkor klasszikusainak - Vörösmarty, Petőfi, Arany - nemzedéke és a modern Ady közti láncszem. Pályája manifeszt zsidóként indult, s mivel hosszú életet élt, azzal a bizonyos tudattal zárult, hog)" ez lehetetlen ( Legendák a nagyapámról', 1920). A már a reformkorban felismert és elindított magyarosodási folyamatnak a frissen kivívott jogi emancipáció megkérdőjelezése, illetve a visszavonására tett kísérlet adta az új és gyorsító lökést. Vag)- inkább azt a felismerést, hogy ez elodázhatatlan, sietni kell vele. Mindez párhuzamban állt a szintén a reformkortól érlelődő belső, zsidó konfliktussal, amely a jogi emancipáció készpénzre váltása során - egyedül a világon - a zsidó közösség „végzetes", intézményes szintű három részre szakadásban testesült meg. Zsidó Kongresszus és Tiszaeszlár: e két külső és belső veszély mobilizálta és kovácsolta össze az asszimilációban érdekelt erőket, amelynek a terepe - mivel a „kérdés" jogi része végre megoldást nyert - már egyértelműen a kultúra volt. 1867-re, az emancipáció elérésére 1868/9 következett: a Zsidó Kongresszus, ahol a zsidó társadalomban megindult reform- és bomlási folyamatokat kellett volna az emancipáció politikai eredményeivel összhangba hozni. Az Eötvös József által összehívott értekezletnek az lett volna a feladata, hogy a modern magyar államba (az iskola- és művelődésügybe, a polgári anyakönywezerésbe, majd házasságkötésbe stb.) intézményesen is integrálja az emancipációs jogokat elnyert „újmagyarokat". A látszólag a vallás, de valójában a népi entitás érzékeny pontjait érintő integráló törekvés viharosan ketté-, majd intézményesen háromfelé szakította a magyar zsidóságot. A magyar társadalomba és kultúrába integrálódni szándékozó törekvés tehát belülről is törést szenvedett. Ezért, ha 1868 után a magyar zsidóságnak a magyar kultúrába integrálódni igyekvő intézményeiről beszélünk, mindig a magyar zsidóságnak eg)- kisebb felér, a később neológnak elnevezett részét értjük. A Magyar Izrae/itähan még együtt szerepelt Agai Adolf, az asszi73 Az Évkönyv bevezetője.