Emancipáció után I. - Budapesti Negyed 59. (2008. tavasz)

KOR, ESZME TÖRTÉNET - KARÁDY VIKTOR: Zsidóság Budapesten a 20. század első felében

„elnemzetiesedést", ami a magyarok dominálta nemzeti elitbe való esetleges felvétel hathatós elősegítőjének, ha nem is mindig szükséges vagy (a zsidók számára) elégséges feltételének bizonyult. A szimbolikus ön bemutatásnak ez a látványos nemzeti színezete - érthetően - éppen azokat a szakmai csoportokat érdekelte leginkább, amelyeket piaci tevékenységük a magyar középosztállyal hozott kapcsolatba, s amelyeknek ebbe voltak betagolódási esélyei, különösképp a fővárosban és egyes más városi „asszimilációs közponrokban". Ezért találni egyes budapesti zsidó értelmiségi és más „asszimiláns" közegek többségében vag)- közel többségében már a világháborúk közötti korban is magyar nevűeket, például 1939-ben az ügyvédi (61 százalék) és az orvosi kamara tagságában (52 százalék), 1938-ban az V. kerület zsidó vegyes házasai (43 százalék) vag)- az egész 1896 és 1944 közötti kor „kikeresztelkedői" (48 százalék) között.

44 Mint az idevágó kutatásokból ez közismert, a névmagyarosító mozgalomban a liberális kettős monarchia utolsó évtizedeiben a zsidók az összes érdekelt abszolút többségét tették ki, s a mozgalomra mindig az allogén nevű fővárosiak, azon túl a többi városlakó túlreprezentáltsága volt jellemző. A zsidó névmagyarosítóknak 1894 és 1918 között majdnem fele (45 százalék) élt a fővárosban, szemben a keresztények egyötödével.

45 Bár a zsidó többség megszűnt ezen a téren az ellenforradalmi kurzus asszimilációellenes konjunktúrájában, de az 1930-as években ismét nem jelentéktelen, s eg)- ideig nagyrészt ki is elégírett zsidó kereslet jelent meg az idegen családnevek magyarosítására nézve, lg)- 1933-ban, amikor a Gömbös-kormány állami támogatással szorgalmazta a mozgalom felfuttatását, az összes névmagyarosító 11 százaléka,

46 a fővárosi magyarosítok nem kevesebb mint egyharmada volt zsidó vallású, annak ellenére, hog)- a kurzus belügyminiszterei kimutathatóan a többiekénél nehezebben engedélyezték a zsidók néwáltását. 1938-tól persze a zsidótörvények érvényessége alatt ezr a lehetőséget már kizárták. Ez a tilalom lett aztán egyik záloga a Soá Magyarországon maradt vag)-rekedt túlélőit elragadó újabb névmagyarosítási hullámnak, mely 1945 és 1948 között ismét az összes névmagyarosítás több mint harmadát tette ki.

48 A zsidó névmagyarosítások a szekuláris identitásváltás és szimbolikus státusmobilitás emblematikus és hivatalosan elismert aktusát képviselték. Ugyanennek egyfajta felekezeti változatával volt egyenértékű a „kikeresztelkedés" eg)- még gyengén szekularizált társadalomban, amilyen a szocializmus előtti honi rendszer voir. Ez is a hagyományos zsidó identitás feladásának hivatalosan szankcionált stratégiai lépését jelentette, ha nem is volt feltétlenül elégAz adatokat egyéb zsidó névmagyarosodási adatokkal együtt ld. Karády Viktor: Önazonosítás, sorsválasztás, /'. m. 159-160. old. Ld. Kozma Istvánnal közös könyvem adatait: Név és nemzet. Családnév-változtatás, névpolitika és nemzetiségi erőviszonyok Magyarországon a feudalizmustól a kommunizmusig. Budapest, Osiris, 2002. 89. old. 46 Uo. 144. old. 47 Uo. 150. old. 43 Uo. 311-312, old.