Emancipáció után I. - Budapesti Negyed 59. (2008. tavasz)
KOR, ESZME TÖRTÉNET - KISS ENDRE: Civilizáció, emancipáció, liberalizáció
a mögöttük álló antiracionális és antimodernista attitűdöket. Ez az érvelés természetesen kizáróan helyes. A probléma csak az, hogy ezt a magyarázatot maradéktalannak és tökéletesnek tekintik. Mivel azonban csak igen ritkán tematizálják a szóban forgó diszkusszióban a racionalizálási folyamat során rendre fellépő emancipációs deficiteket, szükségszerűen érzéketlenek maiadnak arra, hogy a totalitariánus rendszerek rendre úgy jelemtik meg önmagukat, mint akik a „valódi" emancipáció útját mutatják fel a modernizálódás és a varázstalanításifolyamat áldozatainak és veszteseinek. Nincs és nem volt létezőén totalitariánus rendszer a látszatemancipáció tudatos ideológiája nélkül. A háború és a nag)' válság éveinek német tömegei, amikor tiszta egyenruhába öltöztették őket és a legkülönbözőbb tömegrendezvények résztvevőivé válhattak, tömeges tornagyakorlataikat bizonyosan mint emancipatív aktusokat élték meg, nemkülönben az egykori Szovjetunió számos hőse (akár a munka hősei, akár a sport mesterei). Kimondható, hogy mindkét totalitariánus rendszer erőteljes tőkét kovácsol az emancipatív lehetőségek permanensnek mondható hiányából a racionalizáció és a modernizáció folyamatainak sodrában. 20 Az egyedüli újkori filozófus, aki a modernizációs folyamat és az emancipációs folyamat egyidejűségének és egymásrautaltságának inkommenzurábilis összefüggését a legtudatosabban felismerte, Friedrich Nietzsche volt. Ezen az alapon is lehetséges filozófiáját felvilágosodásként definiálni. 21 Ahogyan azonban Nietzschének nem sikerült a maga korában a tizennyolcadik századi felvilágosodással egyenrangú kiterjedésű és hatású új felvilágosodást világra segítenie a kritikai tudományosság és az értékek • • 22 emancipatív átéttékelésének alapjain, a modernkor négy hatalmas emancipációs hulláma (a zsidók, a munkások, a nők és rabszolgák emancipációja) sem voir képes arra, hogy ezeket egyetlen nag)' emancipációs folyamattá kovácsolja össze. E jelenség magyarázatául elsőként az kínálkozik, hog)' ezekben az emancipációs hullámokban az egyes szubjektumok ugyan saját emancipációjuk komplex folyamatát valódi nembeli értékek és intenciók megvalósításával kapcsolták össze, maga az emancipációs folyamat mégis szükségszerűen partikuláris módon korlátozott maradt. A munkások emancipációja - magától értetődő, jóllehet a mi konkrét összefüggésünkben korántsem problémátlan módon - a munkásokra korlátozódott, a nőké a nőkre és így tovább. Amíg tehát a „varázstalanítás", a modernizáció vag)' a racionalitás kibontakozásának folyamata végső soron képes volt arra, hogy egy hatalmas történetfilozófiai-civilizatórikus folyamattá álljon össze, az emancipáció vi20 Ld. Kiss Endre: A sztálinizmus társadalomlélektanáról. In: Személyiségkoncepciók. Budapest, 1990. 28-30. old., ahol megfogalmazódik az a tézis, hogy a sztálini perek egész mechanizmusát jórészt az a szükségszerűség hozta létre, hogy az „emancipáció látszatát" fenntartsák a lakosság tudatában. 21 Ld. Kiss Endre: Der Philosoph Friedrich Nietzsche und seine Aufklärung. In: Jahresschrift der Förderund Forschungsgemeinschaft Friedrich Nietzsche. Bandlll. 1992/1993. Halle (Saale), 1994. 171-181. old. 22 Ez a feltevés magyarázatot adhat arra is, vajon miért nem állt össze a tizenkilencedik század számos felvilágosító törekvéséből a nagy felvilágosodásnak olyan egységes, sőt homogén áramlata, mint ami a tizennyolcadik században megtörtént.
