Emancipáció után I. - Budapesti Negyed 59. (2008. tavasz)

KOR, ESZME TÖRTÉNET - KISS ENDRE: Civilizáció, emancipáció, liberalizáció

tathatatlan eredményei nem voltak képesek arra, hogy az emancipáció egy közös „mainstream"-jét megalkossák. Igen tanulságosan mutatja az emancipációs folyamatok e korlátozottságát a munkások „osztályharcának" problematikája, hiszen ezen legnagyobb emancipációs folyamat (all. Internacionálé teoretikusai, így például Franz Mehring az osztályharc célját és lényegét pillantották meg az emancipációban) a leghatározottabb étre irányuló szándék ellenére is csak a legritkább esetben tudta megvalósítani a mozgalom összemberi-ökumenikus és emancipatív célkitűzéseit. Ez azt jelenti, hogy az emancipáció alapgondolata először szociologizálódik (az eredetileg emancipatív-összemberi célkitűzéseket egy szociológiailag konkretizált csoport veszi át), majd ugyancsak természetes folyományként politizálódik. E két változás azután önbeteljesítő jóslatként kezdett működni: az emancipativitás eszméje új, kifejtett szociológiai attitűdök kialakulásához vezet. Ez az a pont, amely a mítoszoktól való búcsú és az emancipitivitás összefüggésében döntő lehet. Mert az emancipáció szociologizálódása és politizálódása korántsem jelenti azt, hogy az egyénekből és a nagyobb csoportokból eltűnt volna az emancipáció valódi, őszinte vágya. Az emancipáció vágyának állandó artikulálása és e vágyak kielégítésének ugyancsak állandó lehetetlensége épp a racionalitás kibontakozásának folyamataiban a modernitás olyan alapv'erő condition humaineje lesz, ami kimeríthetetlen táptalajává válik a hamis emancipációs ígéreteknek és a hamis ígéretekre alapuló politizálás lehetőségeinek. A hamis ígéretekre alapozó politizálás azután maga is termeli a régi mítoszok új változatait, ritka esetekben pedig magukat az új mítoszokat. A legkülönfélébb modern történelmi helyzetekben és reflexiókban visszatérő kettősség a mítoszok elveszítése és az emancipatórikus vágyak megvalósításának lehetetlensége között lassan már megengedi azt is, hogy e condition humaine pusztán a hosszú történeti lét alapján már antropológiai dimenziókat öltsön. így a modern ember - e kettős perspektívából - úgy jelenik meg, mint olyan lény, akit ugyan az emancipáció, a nembeli értékekben való gyarapodás állandó vágya hajt, aki azonban éppen ezekben az emancipációs törekvéseikben lesz kritikusan megakadályozva. Az emancipációs vágyaiban akadályozott lény filozófiai antropológiai felfogása számos további következményhez vezet. Az egyik ilyen következmény az, hogy a politikai eszmék történetét vizsgálva észre kell vennünk, miszerint a modernségben már csak rendkívül ritkán születnek olyan koncepciók, melyek mítoszokat fogalmaznak meg, vagy egyáltalán, a mítoszok modern értelmezéséről szólnak. Mindez - tekintetbe véve a mítoszoktól való búcsú, a varázstalanítás sokszor említett folyamatait - nem is lenne meglepő. Ami ebben az összefüggésben lényeges és az általunk jellemzett általános condition humaine komolyan veendő és nagyon is informatív konzekvenciája - a nagyon is kis számú új mítosz és mítoszról alkotott elméleti koncepció kivétel nélkül olyan, ahol az emancipáció problematikája már meg sem említődik. Az új mítoszok (és a mítoszokról alkotott elméletek) befejezett tényként kezelik a mítoszok (a mítoszoktól való búcsúvétel) és az emancipáció kap-